7, Részletes leírás 'c'-ügynökről

Kreátori elvek

A kreátor a realizátor jelentése alapján fel kell, hogy építse az abban szereplő gazdasági elemeket, vagy szerkezetet. Ehhez a realizátor a felderítő (’a’-ügynök) jelentéseiből igen sok információhoz jut, ő maga pedig kiegészíti azokat, s pontos láncolati rendben felvázolja a felépítésmenetet.

Ezt a szellemi munkát a ’c’- ügynöknek alaposan át kell tanulmányoznia. A benne szereplő összefüggéseket újra át kell gondolnia, újra föl kell értékelnie annak realitását. Mivel a ’c’- ügynök ’b’-ből lesz, így könnyű dolga van ezen a téren.

Természetesen azokat az ellenőrző műveleteket már nem kell végigzongoráznia; csupán az elméjében kell átpörgetni azokat. Amennyiben a megértésben fennakad, vagy ellentmondásba ütközik: csak akkor kell egyfajta ellenőrzést végeznie. Általában nem a tényszerűségben lesz a hiba, hanem vagy a megértés irányában, vagy összefüggések pontatlan levezetésében. Előfordul, hogy maga a levezetés valóban pontatlan, vagy egy következtetés helytelen. Ez esetben a felmerülő helyzetet a realizátorral közösen tisztázni kell.

Miután minden apró részletet megértett, hozzálát megtervezni az egészet. A ’b’- jelentés – jóllehet, egy viszonylag pontos terv – mégis a kreátor magának is készít egyet, amely azzal kezdődik, hogy megválasztja azokat az eszközöket, amelyek a saját tehetségének és kapacitásának a legjobban megfelelnek. Beépíti a tervet a már meglévő és működő tervei közé, összefog más ügynökökkel (függően attól, hogy milyen jellegű ügynöki hálózaton belül dolgozik). Az egészet ő irányítja, vagy bizonyos részleteket másokkal végeztet, terveztet, netán összedolgozva más ’b’- jelentésekkel, vagy működő, más gazdasági egységekkel, szervezetekkel. A realizátori jelentéseket nem kell szó szerint értelmeznie és végrehajtania – az nem parancs, hanem jól felépített javaslatot tartalmazó jelentés. A kreátor ’d’- ügynöktől fogad el utasításokat, és utasítja ’b’-t. Természetesen a ’b’- jelentésben foglalt terv megvalósítása esetén pontosan meg kell határozni az egész szerkezetben elfoglalt részarányát, hogy ezután lehessen javadalmazni az ügynököket (’b’-t; ’a’-t). A következő lépésben a kreátor megtervezi és kiépíti azt a biztonsági (jogi-, technikai-, erkölcsi-) rendszert, amelynek keretein belül fogja majd megvalósítani az építkezést. Megszerzi a szükséges engedélyeket, ellenőrzi a jogi kereteket, áttanulmányozza, hogy logisztikailag és technikailag mennyire biztonságos a megvalósítás; illetve felvázolja az idevonatkozó kereteket, amelyek között célszerű lesz megmaradni a folyamat során; gazdasági számításokat végez, hogy ne léphesse túl azokat az összegeket, melyeket az egyes részfeladatokra áldozhat.

Miután ezeket a fent említett ellenőrzéseket és számításokat elvégezte, végleges (ám rugalmas) tervet készít a gyakorlati megvalósításhoz. Ebben nagyjából hasonlóan, mint ’b’- jelentésben, lépésről lépésre meghatározza a teendőket, és a hozzájuk fűződő kockázati tényezőket, illetve a közöttük lévő összefüggéseket.

Miután előtte van az építkezés pontos forgatókönyve: elkezdi megvalósítani azt. Ellenőrzi a meglévő engedélyeket, a még szükségeseket megszerzi. Elkészíti a pénzügyi tranzakciókhoz szükséges dokumentációkat. Ebben általában szerepelnie kell a kész terv valamilyen változatának (külső pénzintézet esetén rövidített, de gazdasági számításokkal bővített; belső forrás esetén általában a kész terv másolata).

Az építkezéshez és a leendő munkálatokhoz dolgozókat kell szerződtetni, oktatni, képezni. A rendelkezésre bocsátott összegből meg kell alapozni a tevékenység helyét a rá vonatkozó engedélyekkel (vásárlás, bérlés, tevékenységi-, építési engedélyek, stb.). Fokozatosan biztosítani kell a tárgyi (előbb ingatlanbeli, majd ingó) feltételeket. Megfelelő közműveket és egyéb szükséges létesítményeket kell telepíteni, s megfelelő kapcsolatba lépni azok szolgáltatóival (áram, víz, út, telefon, posta). Be kell szerezni azokat az eszközöket, amelyekkel a munkát végezni fogják (szerszámok, bútorok, gépek, járművek, iroda-felszerelések). Mindezeket megfelelő szakmai háttér kíséretében, azok közreműködésével be kell szerelni, üzembe kell helyezni, biztosítani kell a tisztításukat, fenntartásukat, karbantartásukat. Minden elemet úgy kell egymáshoz viszonyítva elhelyezni, mozgatni, beépíteni, üzemeltetni, hogy azok az alap gazdasági elképzelés szolgálatába állhassanak, annak részfeladatait fennakadás nélkül elláthassák. Össze kell hangolni minden egyes részletét. Meg kell határozni a tűzvédelmi, biztonsági, környezetvédelmi és minőség-ellenőrzési szabályokat, és biztosítani kell azok maradéktalan betarthatóságát. Be kell építeni a munkavédelmi, balesetelhárítási és egyéb munkaügyi szabályok megvalósíthatóságát is. Az utóbbit a helyi szakszervezetekkel közösen lehet megvalósítani.

’C’-ügynök fizikálisan, szellemileg ténylegesen felépítette azt a gazdasági egységet, amelyet a felderítő megalapozott. Most már azt kell biztosítania, hogy az ő elöljárója, a robotor képes legyen azt hatékonyan üzembe helyezni; és Virág szolgálatába állítani. Ehhez írásban mindent rögzítenie kell arról, hogy a felépítmény hogyan működik, hogyan kell azt fenntartani, és milyen belső forrásokkal rendelkezik továbbfejleszthetőségét illetően. Minden belső és külső kapcsolatát (legyen az jogi, hatósági, idealista, erkölcsi, vagy egyéb kapcsolat) mélyrehatóan fel kell tárnia a ’c’- jelentésben.

A jelentés tehát tartalmazza a felépítés és működés egészét, és annak részleteit, gazdasági mutatóit, további lehetőségeit, és az elemeknek egymással való kapcsolatait. Lefekteti, mellékeli a különféle szakhatósági engedélyeket, és a működéshez szükséges összes feltételt, azok gazdasági és erkölcsi vonatkozásaival egybe.

Beruházási alapelvek

Ebben a részben elsősorban a felépítendő gazdasági egység pénzügyi alapjaihoz biztosítunk elveket, amelyek jól vezérelhetik az ez irányú munkát, és a kreátor kezét, agyát, szívét.

Honnan származhat az alaptőke, és milyen feltételekkel célszerű azt igénybe venni? A legegyszerűbb természetesen az, ha a Virág-szervezet rendelkezik a kívánt összeggel, és rendelkezésre bocsátja azt a kreátornak. Ehhez a Virág által kijelölt személyi felelősökhöz kell benyújtani a kérelmet, melyhez mellékelni kell a ’c’- tervdokumentációt, és az ő beosztottját jellemző jelentést. Jelenleg, a kezdetek idején magam, az író képviselem ezt a szervezetet, így a későbbiek folyamán először én jelölöm ki a Virág-képviselőket. Idővel a legmagasabb ügynökségi testület (de legfeljebb a kísérleti telepvezetők) jelölik ki őket, vagy ők maguk lesznek azok. A paradicsom-pap nem képviseli anyagilag Virágot; ő ezen már végérvényesen felülemelkedett. Már csak saját rendszerén belül végez gazdasági tevékenységet, ami természetesen része az ideológiai és társadalmi munkájának. De erről majd ott később, bővebben.

A Virág-rendszerben folyamatosan létezik egy szűk bizalmi csoport, amely addig látja el a feladatát, amíg az egész termelést Teremtőnk paradicsomi irányzatú akarata alá nem vontuk. Ezt a Mennyei Királyság potenciális földi megnyilvánulásának egyik magjaként kívánom felhasználni az Ősok örömére és dicsőségére. Minden vitás kérdésben ez a mag dönt – igyekezvén ezt föltétlen alávetni annak, amit az Isten akaratából már jól megértettek. Természetesen ennek a bizalmi csoportnak is van egy vezetője, s ő mondja ki a végső szót.

Belső forrásból úgy is származhat indító, vagy fejlesztő tőke, hogy azt valamely ügynök saját, vagy más által fedezett forrásból bocsátja rendelkezésre – elsősorban a saját terveinek, vagy hozzá közelálló személy álmainak a megvalósításához. Ennek kézhez juttatását motiválhatja anyagi érdek (vélt meggazdagodás), vagy érzelmi kötődés (akár Virághoz, más személyhez, vagy Virágon belüli egyéb csoporthoz). Minden esetben egyeztetni kell a beruházási szándékot Virággal, és meg kell egyezni a támogatás, hitelfolyósítás feltételeiről, még akkor is, ha idővel csupán az alaptőkét kívánja visszakapni, vagy ajándéknak szánta. A hitelkonstrukció lehetséges felső határáról (36%), és optimális sávjáról (15-25%) már ejtettünk szót. Ez alkalmazható belső hitel esetén is. Itt ismét hangsúlyozni kívánom, hogy ezek elvek, nem szabályok; más elvekkel kell ezeket bölcsen együtt használni, amiből következik, hogy helyénvaló elbírálás esetén el lehet térni, ha fontosabb elveknek a működését ez elősegíti.

A külső erőforrás igénybevétele is hasonló elővigyázatosságot kíván meg, mint a belső hitel. Minden egyes tőke bevonásáról dokumentumot kell mellékelni abban a jelentésben, ahol felhasználták azt. Ahhoz, hogy egy ilyen hitelt igénybe lehessen venni, szükség van a teljes tervdokumentációra, vagy olyan mértékű beszámolásra, amit az illető hitelező elvár. Lehet, hogy semmilyet sem kér; elég neki, ha a szerződés alapján visszavárja a pénzét. Másfelől viszont ezt a hitelt – jóllehet, a ’c’- ügynök intézi – mégis vagy Virág terhére, vagy saját, esetleg családtagja terhére veszi igénybe. Ez esetben nem csak a hitelt nyújtó szerv, de a terhet viselő felé is célszerű benyújtani ezt a dokumentumot, hogy ennek alapján az illető eldönthesse, vállalja-e a vele való kockázatot, vagy sem. Mindemellé pedig valószínűleg még fedezékül szolgáló vagyontárgy, vagy más értékhordozó, illetve egy-két kezes is szükségessé válhat. Ezek mind olyan tényezők, amelyek növelhetik a tranzakció kockázatát, de a felelősséget is a kreátor részéről.

Minden esetben feltétlenül gondoskodni kell a hiteltörlesztés feltételeinek egyértelmű rögzítéséről a ’c’- jelentésben, hogy az üzemeltető pontosan tudja követni, és betartani azt.

A tervezett megtérülési időről táblázatot készítettem, amiben külön a termelés, a kereskedés és a szolgáltatás területén jelöltem meg, azt az optimális időmennyiséget, amely alatt a felépítésbe és üzemeltetésbe bevitt pénzösszegnek célszerű megtérülni. Ez azt jelenti, hogy az időhossz végére a beruházási összeg általában kifordul a vállalkozásból. Vagy a nyereség, vagy a biztonsági tartalék formájában felhalmozódik, vagy ezekről a helyekről már további fejlesztésbe, vagy más vállalkozásba beinvesztálódott.

Hitel esetén ez az összeg természetesen a hosszú távú kamatokkal együtt értendő, és az időintervallum a kamat mértékével megnő. 15-25%-os kamat esetén a megtérülési idő is 15-25%-al megnő. De mivel így a nyereségképzés természetszerűleg megnehezül, biztonsági ráhagyásként úgy látjuk, hogy a megtérülési idő a hitelezéses terveinkben megduplázódik a belső kamatmentes erőforrásokkal szemben. Így a termelés esetén 6 év, a kereskedés esetén 2 év, szolgáltatás esetén 1 év türelmi időt hagyunk ahhoz, hogy a befektetett összeg kimutathatóan kibukjon, kiforduljon a vállalkozásból – nyereség, vagy biztonsági tartalék formájában. A megtérülés utáni nyereség már biztonságosan befektethető más, szervezeten belüli tevékenységbe; a biztonsági tartalék fölött az azt kezelő ügynök és Virág közösen határoz attól függően, hogy az adott területen milyen beruházást terveznek.

Mindezek tisztázása után rátérhet a kreátor az üzemelési költségvetés megtervezéséhez, és az erről szóló tanulmány elkészítéséhez. Előbb felfedi a befektetésből részletesen feltárt elemeket, azok fenntartási költségeit, az üzemindításra szánt összeg részletes rendeltetését (vásárlás, energia, bér, stb.), majd pedig egy átlagos havi üzemelési költségvetést állít össze. Természetesen ennek is célszerű megközelítenie a táblázatban foglaltakat. A fő szempont a táblázatban lévő elemek (munkabér+ vonzatai, nyersanyag, rezsi, tartalék+ fejlesztés, nyereség), de ezeket az adatokat a termelés jó elszámoltatása érdekében tovább részletezheti, sőt célszerű is részletezni. Az összesített számadatoknak a bevétel időarányos részében az abban foglalt értékek felé kell, hogy közeledjenek. Természetes, hogy idővel – több tapasztalat, vagy változó körülmények esetén – ezek az irányadó számok változhatnak, sőt változni is fognak. De kiindulásnak jó irányvezetők.

A beruházással kapcsolatban megemlítésre méltónak ítélem, hogy villanyfény alá helyezzem azt a helyzetet, amikor a beruházásra szánt idegen összeget idővel a sajátunknak tekinthetjük. Vannak olyan helyzetek, amikor a fenti helyzet állhat fenn, sőt intenzíven érdemes is törekedni erre. A hitel ugyanis plusz kiadással jár, sőt a megtérülési időt is megduplázza, ami a fejleszthetőséget gátolja. Az illető vállalkozás is idővel alkalmas lehet arra, hogy növelje a visszatérítés ütemét, de Virág is megerősödhet időközben annyira, hogy bátran úgy dönthet: megszabadul a szükségtelen terhétől, és akár erősebb részletekben, akár egy összegben kívánja kiegyenlíteni a hitele hátra maradt részét. Ezt megteheti, s innen kezdve a vállalkozás vagy Virágnak tartozik – de most már kamatmentesen –, vagy senkinek. Ez esetben úgy tekinthet a vállalkozásra, mint ami már teljesen Virág tulajdona, és tartozásmentes. A megtérülési idő a hátralévő összeghez képest jelentősen csökken, s nem kell külső cégtől függnie, s megrövidített nyereséggel dolgoznia. Nyilvánvaló, hogy jóval hatékonyabban tud a továbbiakban dolgozni, fejleszteni, fenntartani. Erről a helyzetről szerződésben, írásbeli megállapodásban kell Virággal megegyezésre jutni, amelyben rögzítik a működés további feltételeit, a tartozás irányát, jellegét (vagy semmisnek tekintését), illetve a tulajdonviszony megváltoztatását. Az ügynökök a saját jogukon, tulajdonviszonyukban is végezhetik eleinte a munkát, de idővel Virág ezeket mind tulajdonába veszi át, hogy az ő elképzelései által épüljön tovább. Hisz ma még sajnos a pénz parancsol és uralkodik.

Mint föntebb említettem, egy-egy gazdasági alapelem – főleg a működés első fázisában – gyakran külső tulajdonviszonyban, de Virág irányításával történik. Ezért a jogviszonyért természetesen plusz jövedelmet (bért, pénzbérleti díjat, kamatot) kell számára biztosítani, amit a megfelelő költségvetési oszlopban el kell számolni. Ez nyilvánvalóan csökkenti a nyereséget, melynek összege viszont Virágot illeti; s így erősen eltérhet a táblázatban meghatározottól. Átmenetileg akár az egy százalékig is süllyedhet. Ha ez alá süllyedne tartósan, akkor Virág leveszi róla a kezét; az illető ügynök Virágtól függetlenül folytathatja a munkáját, vagy felszámolhatja, esetleg átértékelve a helyzetét, visszatérhet Virághoz, ha biztosítja a megfelelő nyereséget Virágnak. (Természetesen az első havi bevétel erősen el fog térni ettől hisz az alsó négy ügynök javadalmazása is ebből történik, de utána stabilizálni kell.) Ezek után tehát láthatjuk, hogy akár különféle gazdasági társulások is létrejöhetnek Virág és az ügynökök között. Ennek akkor van értelme, ha így a tevékenység nyeresége 1-10% közé esik. Minél több, annál megbízhatóbb Virág számára, viszont minél inkább megközelíti az alsó határt, annál terhesebbé válik a rendszer szempontjából. Így alkalom adtán készséget mutathat Virág e fúzió megszüntetésére, s az ügynököt kénytelenek leszünk a sorsára hagyni, ha az nem szervezi át a vállalkozását—, amihez Virágtól segítséget kaphat (válság-kezelés). Az elválás esetén előbb anyagilag és jogilag rendezni kell vele a helyzetet.

Jogi szférák

A jog tudománya eléggé szerteágazó tudományanyag. Nincs olyan ember vagy szervezet, amely annak minden területét átfogja. Ezért a süllyedő erkölcstelen világ démonainak óriási lehetőségük nyílik arra, hogy visszaéljenek vele, és annak szabályait a maguk hasznára magyarázzák. Nekünk azonban nem ez a célunk, hisz így nem kiemelkednénk belőle, hanem még mélyebbre süllyednénk benne.

Ezért inkább csak igyekszünk azokat bölcsen figyelembe venni a tevékenységünk során, és a segítségével hasznos kapcsolatokat kiépíteni a világ különféle elemeivel mindaddig, míg teljes mértékben el nem szeparálódunk tőle. Ezek a jogi szabályozások az ő alkotásaik, és mivel jelenleg a Káli-yugában (hanyatló korban) a Gonosz fennhatósága alatt élünk, az ő szabályait kell elfogadnunk addig, míg belső szerkezetünket az isteni alapelvek el nem kezdik hatékonyan összetartani. Tekintsünk át, tehát e kérdéscsoportban néhány alapelemet, amelyek hatásával mindenképpen számolnunk kell.

A hitel-jogok, vagy pénzügyi jogok azt szabályozzák, hogy a különféle pénzintézetek vagy hitelt kibocsátó magán és egyéb jogi személyek milyen feltételekkel tehetik ezt. Mit várhatunk el tőlük, mit adhatnak, és kaphatnak. Így tehát nyilvánvaló, hogy minden pénzügyi tranzakciót megfelelően alá kell támasztani. Jogvédelemben kell részesíteni a hitelezőt, a hitel-felhasználót, azt fedezettel kell ellátni, meg kell állapodni a kamat mértékében és a visszatérítés módjában, sebességében, időintervallumában. Fedezetül felajánlható ingatlan, vagy ingóság, tervdokumentáció, vagy más szellemi érték, esetleg munkaerő, vagy erkölcsi vonatkozású szolgáltatás. Szükség van általában a lebonyolításhoz két olyan kezesre, akik szintén képesek a fedezetül szolgáló ellenérték valamely módon való rendelkezésre-bocsátására; és általában tanúk kellenek a kétoldalú megállapodás rögzítésének megfigyeléséhez. Ez a megállapodás semmi esetre sem lépheti túl a helyi hatósági és jogalkotási törvények vonatkozó kereteit. Azokkal összhangban történhet a megállapodás. (Ez az a terület, amelyet a rosszakarók úgy magyaráznak, ahogy akarnak – úgyse értünk hozzá.)

A következő jog-szekció, amiről beszélnünk kell, az a bérleti jog. Valójában az előző téma ennek egy kiemelkedő része volt – a pénz-bérlet. Így általánosságban már le is fektettük ott az ezzel kapcsolatos jogi hadművelet lényegét. Biztosítani kell a bérlő és a bérbeadó egymáshoz való jogviszonyát és személyi jogvédelmét; meg kell határozni a bérlet tárgyát, alkalmazásának feltételeit, a visszajuttatás módját, idejét, állapotát; az esetleges fenntartási és karbantartási, tisztántartási feltételeket. Mindezen túl szükséges itt is fedezet arra az esetre, ha a bérlet tárgya a használati amortizáción túl kopna, illetve fedezetül még szükség lehet kezesekre, akik szintén képesek és hajlandók is lennének a fedezetül szolgáló értéket rendelkezésre bocsátani. Célszerű továbbá két tanút felkérni a bérbeadási tranzakció dokumentációjának mindkét fél részéről való aláírásának igazolására – esetleg közjegyző.

A bérelhető dolgok között megkülönböztetnék két alapvető fogalmat, melyet a jog nagyon szeret megkülönböztetni egymástól. Ezek az állóeszközök, és s forgóeszközök. A két dolgot a használati idején túl (három évnél kevesebb, vagy annál több) az különbözteti meg egymástól, hogy a forgóeszközöket rendszeresen pótolni kell egy vállalkozás fenntartásának keretein belül, míg az állóeszköz többé-kevésbé állandó része annak. A pénz a forgóeszközhöz tartozik. Ez a bérlésük vonatkozásában azt jelenti, hogy az állagmegóvásuk csak egy bizonyos kereten belül lehetséges. Erre jogszabályok nyújtanak segítséget. Így egy bérbeadott dolog értéke bérbeadáskor nem annyi, mint visszavételkor, s az állapotát sem lehet ugyanolyannak megkövetelni. Mindenesetre utalni kell a szerződésben arra, hogy az illető bérleti tárgy milyen mérvű amortizációval bír a törvény előtt – vagy a kettejük megállapodása (amely a törvényt nem bírálhatja felül) között. Még a pénznek is van amortizációja, amelyet be kell építeni a kamatba. Ezt hívjuk devalvációs hányadosnak.

Rátérhetünk ezek után a termelési, kereskedelmi és szolgáltatási jogokra, vagy általánosabban fogalmazva az iparengedélyekre, vagy működési engedélyekre. Ezeket az engedélyeket általában a helyhatóságok (önkormányzatok, polgármesteri hivatalok, illetékhivatalok) adják ki. Feltételeikről időben tájékozódni kell, hogy bizonyos legyen annak majdani léte. Nem mindig egyértelmű, hogy a helyi hivatalok (a személyi feltételeken túl) milyen megfontolások alapján állítják ki, vagy tagadják meg, de célszerű tájékozódni a felől, hogy pozitív elbírálás tárgyává teszik-e megtárgyalják-e a szervezetükön belül. Tudjuk, hogy itt is nagy szerepe van a pénznek, tehát nem kell meglepődni azon, hogy néha erősen korrupció szaga van a döntésnek. Eleinte célszerű alávetni magunkat e döntéseknek, idővel azonban bizonyos eszközökkel már rendelkezünk annak érdekében, hogy legalább a törvényes keretet betartsák, illetve megfelelő tervdokumentációval segíthetünk nekik a döntésben – akár személyes érdekeiket is felülbírálva ezzel.

Illendő néhány gondolatot közölni a jogok és kötelességek egymásra hatásáról. Tudjuk, hogy már ősidők óta (de főleg a Római Jog kialakulás óta) a süllyedő világ azzal a téves jogi elvvel takarózik, hogy a jogok minden embert születésüktől fogva megilletnek. Kérdem én: akkor miért nem élvezhetik? Bizonyos kiváltságosok túlon-túl fürödnek benne, míg mások (és ők vannak a földön többen) minimális mértékben lehetnek a jog áldásainak részesei. Nem kívánom itt most részletezni ennek okát, de írásaim összhangjából (főleg a Társadalmi szemléletből) kitűnik. Tehát számolnunk kell vele. Nekünk nem célunk szembeszállni ezzel az irányvonallal, hisz ez a világot rombolja: éppen azt, amit mi el akarunk választani Isten akaratának cselekvőitől. Mindazonáltal tükörül szolgáljon nekünk mindaz, amit e téren tapasztalunk, s bölcsen döntsünk, hogy korrupttáljuk-e magunkat, vagy sem. Ezzel az erkölcsi kérdéssel is vizsgázhatunk Virág előtt. Természetesen nem tilos használni a vállalkozások keretein belül, de hatása önmagáért fog beszélni, s Virággal való kapcsolatát fogja rombolni, végül megszakítani. Megszűnik az esély a felemelkedésre, s magára hagyva bátran visszasüllyedhet abba a világba, amelyből immár kiemelkedett.

A mi nézőpontunk azonban egyszerűbb annál a jogi csűrés-csavarásnál, ami a világot képviseli e kérdésben. Valóban mindenki rendelkezik jogokkal a születésétől fogva. Azonban a jog bitorlásának alapja a kötelesség és a vágy. Gazdasági szerkezetünkben a kötelesség-alapú jogrendszert alkalmazzuk. Úgy fejezzük ki, hogy mindenki olyan mértékben jogosult bizonyos dolgokra, amilyen mértékben hozzájárult ehhez. Ezt természetesen nem földi mértékekkel mérjük, hanem angyalival, vagy Istenivel. Mindenki oly mértékbe várhatja el jogainak érvényre jutását a rendszer részéről, amilyen mértékben ő tett erőfeszítéseket annak jó megértése, és az érte való küzdés, a vele való együttműködés terén. Ezt az isteni mérték még azzal egészíti ki, hogy ha valaki erősen vágyakozik valaminek az elérésére, akkor az egész Világegyetem összefog, hogy elérje azt (függetlenül attól, hogy egyetemlegesen milyen irányba sodorja őt e vágy – az Egyensúly fenntartásáról ugyanaz az Erő gondoskodik). Tehát mindenki oly mértékben élvezi a jogot és annak hatását, amilyen mértékben vágyik rá; illetve oly mértékben van joga a fölfelé emelkedésben támogatást nyerni, amennyire ő az ezirányú szándékát már a tetteivel bizonyította (persze ez a süllyedésre is igaz!). Vagyis tettei határozzák meg az általa birtokolt jogkör jellegét, irányát, erejét –, a velük szemben támasztott kötelesség iránt tanúsított tettleges tisztelet mértékében. Vágyainak ereje a jogi támogatás nagyságát, és széles körű egyetemességének mértékét határozzák meg.

Egy példával hadd világítsam meg. Isten kijelölt a Világegyetemben egy személyt, akire rábízta teremtésművének igazgatását. Majd így szólt angyalaihoz: „Hajtsatok fejet előtte!”. Minden angyal – egy kivétellel – megtette ezt. Ennek az egynek – Sátánnak – nem tetszett, hogy egy agyagból valót – Ádámot – fölé emelt; ezért fellázadt Ura parancs ellen. „Takarodj a szemem elől” – mondta az Isten. „Nem! – vágott vissza a lázadó. „Enged, hogy ennek a te szolgádnak a leszármazottait elidegenítsem tőled. Biztos vagyok benne, hogy egytől egyig elfordulnak tőled.” – „Rendben.” – szólt az Isten. „Rostáld meg őket. Így legalább nem kell nekem vesződnöm ezzel a kínos feladattal. Hozz rájuk szenvedést, saját jellemed szerint, s akik téged követnek, a gyehenna martalékaivá válnak, akik viszont engem, azokat magam mellé veszem egy új teremtés számára.” És kiment tőle a Sátán.

A minőségi követelményekről már ejtettünk néhány szót a második fejezetben. A ma létező minőségi szint elérésére kell törekedni (nem érhető el azonnal); s az ahhoz vezető minőségbiztosítási rendszert célszerű felépíteni a vállalkozásokban – főleg, ahol a hatóságok ezt meg is követelik. Nem kell részleteznem itt ezt a módszert. Jelenti ezt minden munkafolyamat szisztematikus ellenőrzése, kalibrálása és regisztrálása, eredményeinek felhasználása a minőség javításának területén, de felhívom a figyelmet arra, hogy napjaink gazdasági tevékenységében egyre nagyobb jelentőséggel bír, s igen sokat tehet azért, hogy az úgynevezett csúcsminőség helyett inkább az igazán kívánatos magas szintű minőségi követelményeknek igyekezzünk megfelelni e módszer, kitisztított változata révén.

Az eddig említettekkel szoros összefüggésben álló természetvédelmi, minőségvédelmi, minőségbiztosítási, adatvédelmi, és munkáltatói jogok, kötelességek magas szinten figyelembe veendők egyre emelkedő színvonalú gazdálkodásunk során, s ezeket a belső igényekhez igazítva folyamatosan tisztítanunk kell. S felismerve a világ elvárásai és az isteni követelmények közötti szakadékot, az ezirányú tevékenység egyértelműen egyirányú, felfelé igyekvő kell, hogy legyen. Bár míg e világgal szoros kapcsolatban vagyunk, oda-vissza átjárhatónak kell lennie a szakadék fölötti hídnak.

Említést kell tennünk még egy fontos dologról. Nevezetesen a megbízási szerződésekről, melyek egy-egy laza kapcsolatot alakítanak ki köztünk, és a világnak nekünk bedolgozó elemei, személyei között. Nem csak tagjaink (ügynökeink), dolgozóink, alkalmazottaink, érdeklődőink, kadétjaink vannak, hanem olyanok is (akár a fentiek között is), akik részmunkaidőben, részerővel végeznek nekünk részfeladatokat. Velük általában részmunkaidős szerződést kötünk, vagy megbízólevelet bocsátunk a rendelkezésükre. Az előbbi kettőnk viszonyát, elszámoltatását rögzíti; míg az utóbbi fedezetül szolgál a bedolgozó részére, mellyel igazolja a vele kapcsolatban lévők, vagy a hatóság előtt, hogy tevékenységüket a mi érdekünkben, a mi megbízásunkra végzik – a félreértések elkerülése végett.

Ezeken a jogi szabályozókon túl még sokféle jogi esettel találkozunk munkánk során (adás-vétel, bedolgozás, folyamatos beszerzésre-, beszállításra-, értékesítésre tett írásbeli ígéretek), amit akkor, amikor felmerülnek mindig a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével, de minden esetben írásban rögzítve kell megoldani, s az elöljárónak tett jelentésben a vonatkozó részekkel rögzíteni.

Személyi tendenciák

A Virág-rendszer személyi szerkezetéről elég sok szó esett már. Felsoroltuk azokat a személyeket, akik közvetlenül tagjai, vagy részei a szervezetnek, de úgy gondolom, külön szót kell ejteni a dolgozókról, a munkásokról.

Az ő hivatalos szerkezeti felépítésükről is készült egy táblázat, amely jó alapul szolgálhat azon elveknek, melyeket a velük való szoros és kétoldali kapcsolattartásban célszerű helyesen megérteni, és bölcsen alkalmazni. Így ebben a táblázatban és elgondolásunk rendszerében a munkás – akit teljes foglalkoztatású alkalmazotti viszonyban részesítünk, s velük ily módon állandó jellegű és hatályú munkaszerződést kötünk – ’m’- betűvel jelöljük – minthogy az ügynököket is valamely betűvel azonosítottuk a dokumentumokban, vagy a velük kapcsolatos elvek lefektetésének és feltárásának rendszerében.

Az ’m’- munkás tehát azt jelenti, hogy Virág valamely ügynöke, ügynöksége, vagy maga a rendszer a helyi munkaügyi szabályok figyelembevételével teljes munkaidőben foglalkoztatja (4-6 órás foglalkoztatással nem foglalkozunk külön, hisz egyeseknek ez jelenti a teljes foglalkoztatást).

Függetlenül attól, hogy szellemi, vagy fizikai dolgozó, az eltöltött munkaideje, vagy az általa végzett munkateljesítménye (esetleg a kettő együttes alkalmazása) révén rendszeres jövedelemben részesítjük. Ez az egyik alapvető különbség közte és az ügynök között. Ettől függően persze a munkás is végezhet ügynöki tevékenységet, vagy azzá válhat végérvényesen, és viszont.

A munkások a bérüket rendszeresen (havonta, kéthetente, hetente – helyi megegyezés, vagy döntés alapján) kapják. Munkabérük alapját általában a helyben már kialakított, vagy hatóságilag megállapított úgynevezett minimálbér képezi. Ezért a dolgozók bérkategóriáját a velük kapcsolatos elszámolásban úgy jelöljük, hogy ’m’- jelüket egy számozott indexszel egészítjük ki – pl. ’m10’. A 1₀-es index azt jelzi, hogy az illető munkás bérbesorolása alapján a minimálbért kapja, vagyis annak 100%-át. Ezt rövidítjük úgy, hogy ’10’. A bérkülönbségek általában a minimálbér 10%-os rendjében állapítandók meg. ’M12’ azt jelenti, hogy a dolgozó a minimálbér 120%-át kapja, vagyis alapbérét 20%-al emelték. Az emeléseket mindig a minimálbér százalékában állapítjuk meg. A minimálbér kétszeresét tehát így jelöljük: ’m20’. Ha egy dolgozó alapbére ’m10’ alatt van, akkor az arra utal, hogy az valamilyen jellegű teljesítménybérrel van kiegészítve, amit azonosítóként nem jelölhetünk, hiszen minden számfejtés alkalmával a munkanaplóban lévő adatok fogják ezt meghatározni, egyeztetve azokkal a teljesítménybért alapozó órákkal, melyek egy-egy munkafolyamat egységértékét mutatják. Ez utóbbit a munkaleírásban tüntetjük fel, s innen vezetjük át a munkanaplóba.

A munkások is – akár csak az ügynökök –, egyfajta hierarchiai rendben végzik a feladatukat, hogy irányításuk, és szervezeti átláthatóságuk biztosítva legyen. Olyan munkaterületeken, ahol 10-nél több dolgozó tevékenykedik (főleg hasonló jellegű munkakörben), célszerű, sőt szükségszerű különféle szintű vezetőket kinevezni. Így megkülönböztetünk alapvetően három féle vezetőt: alsóvezető (’mav’), középvezető (’mkv’), és felsővezető (’mfv’). Az alsóvezető bérbesorolása általában ’mav12-vel kezdődik; a középvezetőé ’mkv15-el; a felsővezetőé pedig ’mfv20-al. Ettől természetesen el lehet térni – főleg, ha ezt teljesítménybérrel kombináljuk.

Alsóvezetőt tehát ott nevez ki az őt alkalmazó ügynök, ahol egy munkafolyamaton belül legalább öten dolgoznak. Több ’mav’-t viszont úgy célszerű ugyanott kinevezni, hogyha egy-egy alsóvezetőre átlagosan 10-12 dolgozó irányítása és ellenőrzése jut.

Az alsóvezetőt az ügynök a következő szempontok alapján választja, és nevezi ki. Olyan személy legyen, aki a környezetében (majdan a keze alatt) dolgozókat jól ismeri, velük egészséges emberi kapcsolatot épít ki; a munkafolyamatokat jól ismeri, és hatékonyan végzi; másokkal is meg tudja tanítani, és ezt szívesen is teszi. Kapcsolata a vezetőivel kielégítő, és szívesen konzultál velük annak érdekében, hogy a munkáját hatékonyabban tudja végezni, és többet tudjon meg munkája szélesebb körű jelentőségéről, más munkafolyamatokhoz fűződő viszonyáról, a gazdálkodás egészéről. Elég alázatos ahhoz, hogy elöljáróitól instrukciókat, utasításokat fogadjon el; de elég kreatív is ahhoz, hogy ezeket az utasításokat hatékonyan és bölcsen hajtsa végre.

Az alsóvezető feladata a keze alá beosztott 4-12 személy munkájának irányítása, ellenőrzése elöljárója utasítása alapján, miközben példamutatóan velük dolgozik. Vezeti a műszaknaplót – melyben az elvégzett munkafolyamatokat részletezi –, illetve a dolgozók bérezéséhez szükséges munkanaplót, melyben rögzíti, hogy az egyes dolgozók mennyi időt szenteltek a munkájuknak, illetve ez idő alatt milyen teljesítményt nyújtottak. A műszak alatt előforduló eseményekről részletesen beszámol, illetve a munkanaplóban is megjegyzi az egyes személyek kirívó viselkedését – akár jó, akár rossz az. Ezek alapján nyílik mód arra, hogy némelyeket idővel javasolhasson előléptetésre, vagy béremelésre, míg másokat esetleg eltávolításra. Béremelést, vagy előléptetést az ügynök saját hatáskörében bármikor alkalmazhat, akár valamely keze alá beosztott vezető javaslatára, saját döntése révén, vagy felsőbb utasításra. Az alapbéreket azonban további intézkedésig évente egyszer mindenkinél meg kell emelni 10%-os szinttel. Ez természetesen úgy értendő, hogy aki egy éve ott dolgozik, annak az alapbérét egy év elteltével automatikusan emelni kell – függetlenül attól, hogy közben emelkedett, vagy sem. 2 év elteltével meg kell ezt ismételni; a harmadik évben újra; majd pedig háromévenként emelkedik 10-10%-ot. 10 év után tízévenként. Ez azért van így, mert idővel a dolgozókat már nem a béremeléssel igyekszünk itt tartani, hanem a Virág-ideológia egyre jobb megértése alapján, magasabb szinten lévőkre számítunk inkább.

A dolgozók rétegének következő vezetői szintje a középvezető (’mkv’). Ahol legalább öt alsóvezető dolgozik egy bizonyos munkaterületen, ott célszerű egy középvezetőt kinevezni azok összefogására. Egy-egy középvezető legfeljebb 10-12 alsóvezető munkáját irányítja, és ellenőrzi. Ismeri azok munkáját és személyüket. Folyamatos kapcsolatban áll beosztottjaival, és segít azok munkájában, képzési rendszerükben. Hetente egyszer oktató programot szervez, amelynek során a saját munkájukról tájékoztatja a résztvevőket. Felhívja a figyelmet a kirívó személyiségekre és esetekre; továbbképzést nyújt számukra Virág munkáját illetően. Ehhez természetesen már ő is rendszeres oktatáson és önképzésen vesz részt. A középvezető folyamatos kapcsolatban van elöljárójával (a felsővezetővel, vagy ügynökkel), és igyekszik minél jobban megérteni közeli és távlati elképzeléseiket; azokat hatékonyan beépíti a munkájába.

Középvezető alsóvezetőből lehet, így annak tulajdonságaival már rendelkezik, illetve továbbfejleszti azokat. Jó kommunikációs képességet fejleszt ki, igyekszik megfelelő oktatói tudásra és gyakorlatra szert tenni. A középvezetőnek már fejlett kreativitására is számítunk – azon túl, hogy ő is részt vesz a munkában (főleg, amikor kiképez másokat) –, vagyis saját elképzeléseiről havi rendszerességgel jelentést ír vezetőjének. E jelentésben természetesen átfogó képet nyújt a hatalma alá rendelt részleg munkájáról, teljesítményéről, személyi és eseti helyzetekről, lehetőségekről. Ebben általában jellemzést készít az alsóvezetőkről, melyben különös hangsúlyt fektet kimagasló tehetségükre, szorgalmukra, tulajdonságaikra, és az előző jelentés óta feltűnt változásokra. E jelentésben tesz javaslatot egyesek soron következő béremelésére, vagy előléptetésére, áthelyezésére, szanálására. Az általa vezetett oktatási programról is itt számol be. Majd felhívja elöljárói figyelmét a munkaterület fejlesztési lehetőségeire, vagy az üzemelés veszélyeire. Lehetőség szerint javaslatot tesz a helyreigazítás módjára, illetve a fejlesztési lehetőség vázlatára.

Ahol legalább öt középvezető teljesít szolgálatot egy munkaterületen, ott szükségszerű egy felsővezető kinevezése is, akit a középvezetők sorából emelnek fel erre a posztra. Természetesen ő is legfeljebb 10-12 középvezető fölött diszponál. A középvezetői képességeit továbbfejlesztve rendelkezik azokkal a jó tulajdonságokkal, hogy az emberi súrlódásokat jó diplomáciai készséggel megoldja. Jó összekötőnek bizonyul az ügynök és a dolgozó réteg között. Jól ismeri az ügynök (ügynökség) elgondolásait, céljait, eszközeit, lehetőségeit; és hatékonyan összhangba hozza azokat a dolgozók lehetőségeivel, igényeivel, erényeivel és hibáival. Képes arra, hogy a hozzá beosztott kb. 1000 embert nagy biztonsággal oda vezesse dolgozni, ahol a leghatékonyabban mutatkoznak meg az erényeik, illetve ahol a legkisebb fennakadást okoznak a hibáik. Intenzíven érdeklődik a Virág-rendszer távlati elképzelései iránt, s törekszik arra, hogy maga is ügynök legyen. Így az ő kreativitására az ügynökök még nagyobb hangsúlyt fektetnek. Azon túl, hogy a középvezetők munkanaplóját és az üzemnaplót vezeti, folyamatosan tanulmányozza, és kutatja az üzem lehetőségeit, buktatóit, hibáit, erényeit. Ezek kiküszöbölésére, vagy felhasználására minél egészségesebb elemzéseket, terveket dolgoz ki, melyben a belső összefüggéseken túl igyekszik felhasználni az általuk egyre inkább megismerendő külső összefüggéseket is. Ahhoz, hogy erről minél többet megtudjon, célszerű heti rendszerességgel részt venni az ügynökök által szervezett oktatói programokon. Ő is heti rendszerességgel szervez ilyeneket a beosztottjai számára, és lehetőséget nyújt a személyes továbbképzésre is bárkinek, aki a munkáját hatékonyabban kívánja végezni, előrejutást szeretne felmutatni akár a munkahelyén, akár a Virág-rendszerben. Ilyen irányú észrevételekről, tett intézkedésekről, terveiről, személyi, és munkahelyi ellenőrzéseiről, tanulmányairól, kutatásairól, és azok eredményeiről, havi rendszerességgel jelentésben számol be az ő fölött álló ügynöknek. Az ő vezetője már csak ügynök lehet. Ők a szakterületeket megoszthatják egymás közt; így egy-egy nagyobb gazdasági egység vagy szervezet irányítását esetleg több ügynök végzi.

Úgy gondolom, célszerű itt még szót ejteni arról, hogy egy munkás nyugodtan dolgozhat ügynökként is, és fordítva; még akár egy munkaterületen belül is. Ez esetben ezt a két tevékenységet jelentésben, vagy a munkanaplóban jól el kell határolnia, s javadalmazását ennek megfelelően kell alkalmazni. Vitás esetekben Virág képviselője alkalmazni tudja azokat az elveket, melyek kétséget kizáróan szét tudják választani egymástól ezt a két féle munkát. Szükség esetén ezt írásban kell rögzíteni. Ellenben, ha nem okoz félreértést; ettől el lehet tekinteni.

A dolgozókat az ügynök általában az utcáról veszi fel. Ez azt jelenti, hogy hasonlóan ahhoz, ahogy a csapatot építi, kapcsolatokat alakít ki, gyenge kapcsolatokat hoz létre (persze az erős kapcsolatait is felhasználhatja). Ezt a folyamatot itt most már felesleges részletezni. Annyiban más a csapatépítéshez képest, hogy itt a téma a munka, amelyre dolgozót keres. Aki elfogadta a munkaajánlatot, azzal a hatósági szabályozások értelmében szerződést kötünk, vagy olyan általános érvényű munkaszerződést, amelyben kikötjük, hogy a munkafolyamat elsajátítása érdekében próbaidőre, oktatásra, és képzésre kötelezzük. Ennek idejét és módját természetesen az őt alkalmazó ügynök határozza meg a munka jellegének megfelelően, és a vonatkozó munkaügyi szabályok figyelembevételével. A próbaidő letelte után, vagy ha a dolgozó már korábban bizonyította rátermettségét és pozitív hozzáállását, a szerződését általánosíthatjuk, vagy határozatlan időre állandósíthatjuk. A feketemunkát fölösleges megtűrnünk a rendszerben, hisz sokkal több problémát okoz, mint amennyi hasznot hajt. A leendő dolgozókat sem célszerű homályban hagyni munkájukat, jogaikat, és biztonságukat illetően, mint napjainkban ez oly divatos, hisz ez a fajta hozzáállás is csak a problémákat növeli, és nem a munkánkat segíti elő. Már az elején célszerű törekedni a munkaügyi morál betartására. Nem azért, mert olyan jó érzés fitogtatni az erkölcsiségünket, hanem egyszerűen azért, hogy később minél kevesebb problémával kelljen szembesülnünk, és a külvilág szemében erősödő bizalmat élvezhessük. Ez segít bennünket a szisztematikus fejlődésben, és a jó értelemben vett terjeszkedésben.

A felvett dolgozók és a munkában lévők oktatása és képzése, továbbképzése sarkalatos pontja a munkánknak. Hisz a jelenlegi gazdasági rendszerünket teljes mértékben át kell alakítani olyanná, ami valóban képes arra, hogy egy emberiséget ellásson mindazzal, ami az életéhez szükséges. Láthatjuk, hogy jelen helyzetünk erre alkalmatlan. Ezért a dolgozókat arra kell ösztökélni, bátorítani, hogy minél rendszeresebben részt vegyenek ezeken a programokon, mindegyikőjük a saját munkájának, érdeklődésének megfelelően. Kötelezni azonban senkit sem szabad. Mindenkinek meg kell adni azt a szabadságot, hogy őszinte érdeklődésének adva hangot tanuljon, vagy csupán ideig-óráig tartó jövedelemforrásnak tekintsen bennünket, mint a mai gazdasági egységekben általában szokás. Másfelől pedig a legtöbb oktatási programot úgy célszerű szervezni és meghirdetni, hogy azon a rendszer legkülönfélébb személyei és csoportjai részt vehessenek, de még a tőlünk független, külső világból is vendégeket hozhassanak magukkal, s ők is hasznot meríthessenek a Virág-rendszer előbb-utóbb mindent átfogó gazdasági, ideológiai programjából.

A ’c’-jelentés

Láttuk, hogy a kreátornak elég széles körű munkája van. Nem véletlen kap érte 5%-ot. Erről, a hatalmas munkáról a végén egy összefoglaló jelentést is írnia kell, hogy annak felhasználásával a ’d’- ügynök zavartalanul, és akadálytalanul üzembe helyezhesse, és folyamatosan üzemeltethesse a gazdasági egységet.

Mit kell ennek a jelentésnek tartalmaznia? Természetesen mindazt, amit a ’c’- ügynök végzett, és mindazt, ami elősegíti a ’d’- ügynök munkáját. Így a jelentésben részletesen le kell írni a felépített egység szerkezetét, külső és belső összefüggéseit, kapcsolatait, gazdasági mutatóit, személyi és jogi helyzetét, a munka folyamatát, fenntartásának feltételeit, buktatóit, erényeit, és fejleszthetőségének irányát.

Gazdasági mutatóiban gyakorlatilag leltárt kell készítenie az eszközökről, azok értékéről, a teljesítendő vállalásokról (szerződések mellékelésével), folyamatban lévő oktatási háttérről, annak fenntartási költségeivel, és minden olyan hozzákapcsolódó dologról, amelynek valamilyen jellegű anyagi-pénzügyi vonzata van. Természetesen itt említi meg az alaptőke eredetét, és visszatérítési, vagy kifordítási tervét is – a vonatkozó szerződésekkel, megállapodásokkal egyetemben.

A ’c’- ügynök az utolsó, aki egy-egy építkezés után egyszeri jutalékot kap – függetlenül attól, hogy mennyi ideig dolgozott rajta. Fölöttesei (a jutalékosok) havi rendszerességgel vehetik kézhez a javadalmukat, hisz a munkájuk eredménye is hasonló módon mérhető. Az ’a’-, ’b’-, ’c’- ügynök viszont egy-egy munkájukért egyszeri jutalékban részesülnek; azt is akkor kapják meg, amikor az általuk elvégzett munka pénzt hoz az asztalra – vagyis amikor ’d’ ügynök kitermeli az első teljes havi bevételt.

Válságkezelés

Van még a kreátornak egy érdekes feladatköre, amellyel jól meg kell tanulnia birkózni. Ez az úgynevezett válságkezelés. A Virág-rendszerben időről időre kialakulhatnak olyan helyzetek, amikor egy működő gazdasági egység vagy szervezet hanyatlani kezd, megközelíti, vagy akár tartósan el is éri azt a szintet, amikor már semmiféle hasznot nem hajt Virágnak. Vannak a világban is olyan egységek, vagy lehetőségek, amikor tönkrement, vagy romló gazdasági mutatókat produkáló cégek kerülnek a Virág-szervezet látókörébe, s lehetőséget találunk arra, hogy a szolgálatunkra átalakítsuk azt. Erre természetesen már az ’a’-ügynök is felhívhatja a figyelmet; ’b’-ügynök is dolgozhat ki rehabilitációs javaslatokat, terveket, de végül a kreátor az, aki ezek alapján végrehajtja rajta azokat a korrekciókat, amelyek alkalmassá teszik arra, hogy (újra) Virágnak hajtsanak hasznot. Természetesen az ezért járó javadalom ugyanúgy értendő, mint hagyományosan.

Tehát nézzük most meg, hogy miről is van szó, és egyúttal szélesítsük ki az erre a területre vonatkozó elveket.

Mi a válság? A megsemmisülés irányába ható változások sorozata. Tehát minden olyan szisztematikus változássorozatot értünk alatta, amely valamely területen rosszabb, és rosszabb működési-, vagy életfeltételeket nyújt annak, akit, vagy amit szolgál. Így világos, hogy nem csupán pénzügyi válságról beszélhetünk, hanem a legkülönfélébb területekre oszthatjuk el. Egyetemesség szempontjából három féle területet vizsgálhatunk: ideológiai, gazdasági és társadalmi válság. E három egymással szorosan összefügg, hisz láthatjuk, hogy az ideológiai válság magával hozza a gazdaságit; az pedig összeomlással fenyegeti a társadalmat. Az ideológiai válságot az Isten papjai kezelhetik eredményesen. Erre építve, a gazdaság jó irányba fordítása Virág feladata – jobb híján; míg a társadalmak összeomlása alkalmával a Paradicsom társadalmi funkcionáriusai fogják kiemelni a világot a káoszból, és szervezik át egy élhetőbb szerkezetté.

Egy másik szempont, ahonnan e területet megszemlélhetjük, a következő: egyén, család, csoport, állam, emberiség. Ezek valójában a társadalom különféle méretű elemei. Mindegyik önmagában élhet át valamilyen válságot, amelyet kezelni kell azon a szinten. Napjainkra sajnos, azonban minden egyes társadalmi elem szinte kivétel nélkül vagy válsággal küzd, vagy erősen tendál a felé. Így nem meglepő hát, hogy olyan globális irányzatú válságkezelési alapelveket kutatunk, melyek a fellelhető összes kiterjedési területen jótékony hatást fejthetnek ki.

Láthatjuk, hogy a legalsó szint, amellyel először is törődnünk kell, az egyén ideológiai válsága. A legfelső lépés pedig, amit meg kell lépnünk, az emberiség társadalmi válságának megoldása. A kettő közötti sorrend pedig a külön-külön felsoroltakból adódó kevert sorrend (ideológia, gazdaság, társadalom; egyén, család, csoport, állam, emberiség). Ahhoz, hogy ennek egy bizonyos területén eredményt érhessünk el, bizony a gyökeréig, a legalsó szintig kell lenyúlni. A különféle lépcsőfokok kihagyása nem juttat közelebb a megoldáshoz, csupán elodázza annak kiigazítását, miközben a válság csak egyre mélyül.

A különféle területeken orvosolandó válságokat három alapvető fokozatra bontjuk, annak érdekében, hogy lássuk, hol a legnagyobb a baj egy adott területen, vagy a területek közt. Ezek a fokozatok: a kezdeti; az elmélyülő; és a teljes válság (vagy csőd széle). A kezdeti válság azt jelenti, hogy valamilyen fenntartó elem elkezdett süllyedő mutatókat produkálni, s többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült stabilizálni. Az elmélyülő válság akkor üti fel a fejét, amikor már több fenntartó elem is szisztematikus negatív tendenciát mutat, s nincs esély (kezelője nem lát esélyt) annak stabilizálására. Végül a teljes mértékű válságot említem, ami vagy a legtöbb fenntartó elem javíthatatlan süllyedését mutatja, vagy közülük egy, esetleg több elérte azt a szintet, (vagy vészesen megközelítette), amelyen túl az egész rend értelmét vesztheti, összeomolhat, értéktelenné válhat, haszon helyett kárt termelhet.

Most pedig röviden tekintsük át azokat az alapelveket, amelyeket az ideológiai, gazdasági és társadalmi kezelés esetén alkalmazni kényszerülünk – függetlenül attól, hogy mekkora embercsoport esetében válik az szükségessé.

Ideológiai kezelés

Az ideológiai válság azt jelenti, hogy tudatlanok vagyunk, szellemileg helytelenül építettük fel elménket, megszerzett ismereteinket nem jól értelmezzük, nem megfelelő módon alakítjuk azokat át érzelmeinké, váltjuk tettekké. Ezeket a tényezőket kell az ideológiai válságkezelés alkalmával nagyító alá venni.

Kezdjük tehát azzal, hogy megfigyeljük, milyen helyes alapelvet lehet egyáltalán alkalmazni ahhoz, hogy szellemiségünket megfelelő módon építsük fel, s azokat később bölcs módon alakítsuk tettekké. Az elvek viselkedési szabályok. Nem tévesztendő össze az emberi törvényekkel. Aki megteremtett bennünket, az jól tudja, hogyan épülünk fel, hogy működünk, és melyek azok a szabályok, amelyek viselkedésünket olyan kapcsolatok rendszerévé építik, amely az Ő teremtésművét örökre fenntartja, s tartós boldogságot okoz minden résztvevőjének. Ezeket az alapelveket a következő helyeken lehet felismerni, fellelni. A különböző szent könyvek önállóan és egymással összefüggésben is felsorolják azokat. Másodsorban ugyanezen szent könyvekben és más ősi vagy klasszikus történetekben előforduló szereplők viselkedését maga a történet igazítja hozzá a szent könyvek által megfogalmazott alapelvekhez. Harmadszor pedig az előző kettő alapján a körülöttünk élő isteni szolgák alapelvekhez igazított viselkedési mintáit is össze lehet hasonlítani azok viselkedésével, akik nem törekednek az Isten szolgálatára. Ahhoz, hogy ezt jól megértsük, alkalmazni kell az életünkben, s össze kell hasonlítanunk korábbi helytelen viselkedésünk feszültségeit, nyugtalanságait, félelmeit az alapelvek alapján megváltoztatott életünk következményeivel, visszahatásaival, belső egyensúlyunkkal, magabiztosságunkkal, határozott eltökéltségünkkel, céltudatosságunkkal. Észre kell venni, hogy kapcsolataink is eredendően belülről fakadnak, s tartósabbak, szilárdabbak, mint a korábbiak. Így tanulhatjuk meg, tisztelhetjük, bölcsen alkalmazhatjuk, s szívből jövő módon élvezhetjük azok hatását, vagyis érezhetjük az alapelvek működésének pozitív következményeit.

Következő lépésként a már jól ismert alapelveknek a széleskörű és célirányos megértését tűzzük ki célul. Ebben igyekszünk fényt deríteni arra, hogy az illető viselkedési szabály hogyan működik, hogyan fejti ki hatását az emberi lélekre, és annak kapcsolataira. Így a válságkezelés alkalmával képesek leszünk azokat nem csak a saját életünkben helyesen alkalmazni, hanem másoknak is megtanítani azt.

Miután pedig ezeket szisztematikusan megtanítottuk azoknak, akiknek segítünk a válságkezelésben, ellenőrizzük azt, hogy jól megértették-e, és képesek-e azt jól alkalmazni az életükben. Ezt kétféle módon tehetjük meg. Az egyik, hogy egyszerűen visszakérdezzük tőlük az anyagot, s majd olyan összefüggésekkel helyettesítjük a benne szereplőket, amelyek ugyanazt az alapelvet tartalmazzák, s megfigyeljük, hogy azokat vajon hogyan magyarázzák. Ezután pedig olyan élethelyzetekbe igyekszünk őket belekényszeríteni, amelyeknek megoldása az illető alapelv alkalmazását kívánja meg; vagy megfigyeljük, hogy spontán életük során hogyan alkalmazzák azokat.

Ezek után elvileg e tanítások is elég erősek ahhoz, hogy kis segítséggel ugyan, de hatékonyan vegyék fel a harcot a válságot okozó elemekkel. Ezért következő lépésként felhívjuk rá a figyelmüket, hogy bizonyos területen válságban vannak, s ezen, hatékonyan úrrá lehet lenni.

E felhívás után lépésről lépésre feltárjuk előttük, hogy hol vannak a gócpontok, ahol ezek a problémák vannak. Felkutatjuk azokat a területeket, amelyek a válságot okozzák, s azok kialakulását kielemezve rámutatunk arra, hogy az illető terület honnan indult, hol tart, s hová igyekszik.

Ennek a feltárásnak a keretében rámutatunk azokra a különbözőségekre, ahol az ott alkalmazott viselkedési módszerek eltérnek azoktól az alapszabályoktól, amelyek alkalmazásával, nem süllyedő, hanem emelkedő tendenciát mutatna.

A feltáró vizsgálódás után az alkalmazott módszereket szembeállítjuk azokkal az elvekkel, melyek visszafordítják a folyamatot: stagnálják, stabilizálják, majd újra felemelik a következményt.

Most már fölépíthetünk egy olyan oktatási szisztémát, amely célirányosan kiképzi a válságkezelésben résztvevőket arra, hogy miként kell viselkednünk az esettel szemben; mit kell tennünk; és mi lesz ennek a következménye. Az oktatás célirányos megvalósítás folyamataként újra ellenőrizni szükséges, hogy a részvevők vajon jól megértették-e mindazt, ami körülöttük történik, és bennük zajlik. Ezt az ellenőrzést hasonló módon először elméleti vizsgáztatással, majd pedig célirányos gyakorlati ellenőrzéssel, a gyakorlati megoldó-készség megfigyelésével ejtjük meg.

Miután már jól megfigyeltük, hogy a résztvevők mindent jól megértettek, és képesek is azokat helyesen és bölcsen alkalmazni, akkor elkezdjük rendszerezetten szervizelni azt a területet, amelyet a válságkezelésnek vetettünk alá. Általában azokat a helytelenségeket vesszük előre, melyek a legsúlyosabb károkat okozzák, de szükségessé válhat az is, hogy azok elérhetősége, hozzáférhetősége érdekében más – esetleg könnyebben hozzáférhető – eseménysorral kezdjük a kezelést. Ez a kezelés soha nem lehet felszínes (bár esetenként átmenetileg erre is sort kell keríteni), hanem azt az egységet, rendszert kell kiemelni ebből, amely egy teljes egységet – személyt, vagy jogi személyt – képez.

Miután lépéseket tettünk annak elérésére, hogy az illető egységet kiemeljük a válság ásta mélységből; következő lépésként arra kell törekedni, hogy az a későbbiekben ne süllyedjen vissza. Ennek érdekében a munkálatokban szereplő személyeket csoportos, és egyéni felelőssé kell tenni, hogy a lelkiismeretüket részben célirányosan, de idővel általános mértékben is helyesen építsék át. Erre azért van szükség, hogy jól átlássák azt a folyamatot, amelyben eddig részt vettek, s a későbbiekben ne vágyakozzanak olyan dolgokra, amely akár őket, akár a közelükben lévő személyeket, csoportokat, dolgokat, teremtési, vagy gazdasági, társadalmi elemeket újra a mélyre – a válságba – süllyesztené: újra megbetegítené.

A lelkiismeret kiépítéséhez az szükséges, hogy a megismert alapelveket igyekezzenek minél szélesebb körben alkalmazni, nem csak azon a területen, amelyet a válságból épp kiemelünk, hanem az életünk minél több területén. Ettől a folyamattól kiépül az emberben egy vágy arra vonatkozóan, hogy lehetőleg minél több területen érvényt szerezzünk az alapelvek helyes használatából fakadó következményeknek. Egyre megszokottabbá válik, hogy jól csinálunk valamit, mert egyre-másra azt látjuk, hogy annak általában jó, kellemes és hasznos következménye van – leszámítva azokat az eseteket, amikor eleve helytelen vágy következményeihez hasonlítjuk. Előbb-utóbb azonban lehetőség nyílik arra, hogy felismerjük helytelen vágyunkat, s helyette valamilyen egészséges dologra kezdünk koncentrálni, vágyakozni. A vágyakra valójában nincsen általános irányadó mérték, hisz azok alá vannak vetve egy életútnak, melyek vagy emelik, vagy süllyesztik a lelket. Ha az alapszemléletünk Isten akaratával összhangban van, az Ő szolgálatát célozza, akkor a vágyaink is ezzel összhangban fognak kialakulni. Tehát alapvetően a társ utáni vágy, a szexuális vágy, a hatalomvágy, vagy vagyon utáni vágy önmagában nem rossz, vagy jó; hanem az a szemlélet határozza meg ezek beteges, vagy helyes irányát, amelyet szolgálnak. Valaki érezhet úgy, hogy képes lenne tömegek fölött bölcs uralmat gyakorolni úgy, hogy az Isten útjára terelje őket; vagy tapasztalata alapján tehet lépéseket az iránt, hogy a másik nem felé szexuálisan közeledve jobban át tudja adni mindazt a jót, ami a helyes irányú kapcsolatukhoz szükséges. Vagy úgy élhet valaki, hogy látja: azok hallgatnak rajta keresztül az isteni szóra, akiket előtte, vagy tanítás közben anyagi javakkal is ellát. Közülük némelyek valóban hívőkké válnak, s átadják magukat az isteni szolgálatnak. Ezért arra vágynak, hogy nagy vagyonuk legyen e tendencia érdekében. Önmagukban tehát ezek a vágyak nem elítélendők, vagy megtűrendők: az határozza meg ezt az érzést, hogy mit, vagy kit szolgálnak rajta keresztül.

Amennyiben már komoly lépéseket tettünk annak érdekében, hogy a lelkiismeret kimunkálásában előrehaladást érjünk el, szükségessé válik, hogy ezt a lelkiismeretet úgy irányozzuk, hogy az egy helyesen meghatározott távlati cél felé vezessen bennünket. Nagy általánosságban a távlati cél az, hogy a Teremtőnket szolgáljuk. Azonban nem ülhetünk összetett kézzel, arra várva, hogy majd Ő megparancsolja, mit tegyünk. E szolgálaton belül igen sokféle terület van, így nekünk kell felismernünk azt, hogy ebből melyiket szánta nekünk. A tudásunk, a motivációnk, vágyaink, álmaink, viselkedésmódunk, érzelmeink mind-mind azt mutatják nekünk, hogy melyek azok a közelebbi és távolabbi célok, melyeknek követésére indíttatást érzünk, parancsot kapunk. Ez az irány bennünk, a lelkivilágunkban (hangulat, érzelem, logika, energia, anyag, cselekvés) mutatkozik meg – mindenkiben egyénileg fejlődik ki.

Ezért innen kezdve arra kell törekednünk, hogy az így felismert irányt kövessük. Megszerzett ismereteinket a jellemünknek megfelelően, a helyesen kitűzött célok irányában használjuk fel. Ez a bölcsesség. Természetesen konzultálunk erről másokkal is, de végeredményben a döntés mindig a mi feladatunk és felelősségünk. Vállaljuk, hogy felismert céljainkat követjük, s ennek érdekében hajlandók vagyunk lemondani az azokat gátló tényezőkről, dolgokról, vágyakról és kapcsolatokról; vagy gyengeségünkben (ostobaságunkban) engedjük, hogy a körülmények döntsenek helyettünk, azok vezessenek az orrunknál fogva – általában a csordaösztönt felhasználva, vagy a helytelenül értelmezett csoportszellemre hivatkozva. Ezeket a csapatokat, csordákat csak addig kell szolgálnunk (még a pénzüket is!), ameddig azok az általunk felismert és kitűzött célunk felé segítenek, sodornak bennünket. Ismereteinket tehát helyesen felhasználva, bölcsességet kell felmutatnunk az életünk során.

Miután ilyen mérvű bölcsességre tettünk szert, kiértékeljük, hogy vajon mik a valódi céljaink, és azok hogy viszonyulnak a távlati céljainkhoz, hogyan illeszkednek bele az Isten elgondolásaiba, a velünk kapcsolatos döntéseibe, mennyiben szolgáljuk vele az Ő akaratát. Igyekszünk pontosan megismerni akaratában azt a területet, melyet mi szolgálni kívánunk; s az összes többi vágyunkat, célunkat igyekszünk ennek alávetni. Ezt a célrendszert azután minél jobb felépítésű alá-fölérendeltségi viszonyba hozzuk, rendezzük, fölépítünk belőlük egy hierarchiai rendet.

Ahhoz, hogy hatékonyan tudjuk elvégezni a munkánkat, a hierarchiai rendbe szedett célok között oda-vissza jól járható utakat kell építeni, vagyis pontos, de mégis rugalmas terveket alkotunk minden egyes cél eléréséhez, azok megvalósításához. Ugyanezen tervek felhasználásával, pedig visszatekinthetünk múltbeli tetteinkre, és szükség esetén más irányba is építkezhetünk.

Gazdasági kezelés

Mint már utaltunk rá, az ideológiai válságot az úgynevezett papok kezelik leghatékonyabban, akik összekötő láncot képviselnek Isten és az emberek világa között. Azonban azok az alapelvek, melyek az ideológiát kiigazítják, kiigazítják a gazdasági összevisszaságot, válságot is. A Virág-rendszer – jóllehet, érinti mindhármat --, mégis elsősorban a gazdaság területén kíván eljutni egy olyan szintre, amely szükséges az isteni irányító elvek értelmében a társadalmi változásokat az ember és Isten számára is megfelelő irányba segíteni, befolyásolni. Ezért ez az a fő terület, amelyet egyes ’c’-ügynökök, mint gazdasági szakemberek előszeretettel fognak kezelni.

Nézzük tehát, hogy melyek azok a lépések és szempontok, melyeket meg kell lépni, vagy figyelembe kell venni a gazdasági válságkezelés területén.

Először is fontos, hogy tisztába legyünk azzal, hogy az illető válságos állapotú egység miféle tevékenységet végez, és annak mi a célja. Szükséges ez azért, mert akár már ezen a téren is probléma jelentkezhet a tekintetben, hogy ugyanazt a célt többen is szolgálják, vagy ugyanazt a gazdasági tevékenységet egy szűkebb környezetben többen is végzik, mint az szükséges, egészséges volna. Ugyanazt az igényt netalán túl sokan kívánják kielégíteni, s ők egymással harcolva nem jutnak előbbre a cél felé, csupán egyre mélyebbre süllyednek annak függvényében, ahogy egyre aljasabb és aljasabb eszközöket alkalmaznak egymás legyőzése érdekében.

Következő lépésként azt vizsgáljuk, hogy az elérendő célnak valóban megfelelnek-e azok a gazdasági eszközök, melyekkel a vizsgált egység el szeretné azt érni. Lehet, hogy mikor alapította, még megfelelő eszköznek bizonyult; azóta azonban a megváltozott körülmények ellenére ő továbbra is ugyanúgy tevékenykedik, s nem tartott lépést a változásokkal, nem vette figyelembe azokat. Ezeket a külső és belső változásokat célszerű sorra venni, a megfigyelni, hogy hol vált el a kettő egymástól, illetve miért nem lépett tovább, vagy váltott célt.

Ezek után – ha a célja helyesnek bizonyul –, megkeressük azt az utat, amely a leghatékonyabban a célja felé terelheti, vagy célba juttatja azt. Ezen út megrajzolásának egy jól kidolgozott terv a megfelelő módja. Ebben a célba juttatás részfeladatait, munkafolyamatainak leírását, annak gazdasági elemzéseit, környezetére gyakorolt erkölcsi és gazdasági kihatásait vizsgáljuk, s állapítjuk meg – persze rugalmasan – a megteendő lépéseket.

Ezek után az így kidolgozott tervet összevetjük az illető egység meglévő, eredeti terveivel, és az eddig fellelhető munkanaplóiból, műszaknaplóiból, elemzéseiből, jelentéseiben álló tényekkel, s pontosan meghatározzuk azokat a működési elemeket, amelyeket el kell távolítani; elhatároljuk azoktól, amelyeket meg kell hagyni; s kiegészítjük azokkal az elemekkel, amelyek az új tervhez képest a megmaradt tényfeltáró dolgozatokból hiányzik. Így alakul ki az új végleges terv, amit végül is a kialakuló új helyzetben végre kell hajtani annak érdekében, hogy az egységet kihúzzuk a kátyúból, vagy megszüntessük másokra irányuló romboló hatását.

Miután ez az összevetés megtörtént, pontosan látjuk, hogy miből mivé kell változtatni azt; ennek részleteit szisztematikusan oktatni kell a változás résztvevőivel. Az ideológiai oktatási rendben már felvázoltuk, hogy az oktatásnak milyen dolgokra kell kitérnie ahhoz, hogy az illető jól megértse és értelmezze, mit miért kell tennie. Azonban itt a gazdasági átalakítás során erre akkora szükség talán nincs az összes résztvevő részéről. Csak azokat célszerű ideológiailag is kiképezni az előttük álló feladat tekintetében, akik a későbbiek folyamán szellemi munkájuk révén kívánnak kiemelkedni jelen helyzetükből – vagyis elsősorban az ügynököket. Ettől függően természetesen a rendszer résztvevői közül mások is látogathatják ezt a képzési folyamatot, amennyiben érdeklődnek iránta, s közülük is válhatnak ki ideológiai szakértők. A többi résztvevőt azonban a munkálatok elvégzésével szoros összefüggésben lévő tudnivalókról kell alaposan és a megértéshez szükséges hatékonysággal kioktatni, kiképezni.

Ezután kezdődhet a tényleges válságkezelés tettleges része. Ezt a gazdaságban arra alapozzuk, hogy a költségvetést átszervezzük. Először is áttanulmányozzuk, hogy a cégnek mely adósságai szolgálják valóban annak érdekeit, és melyek nem. A felesleges kötelezettségektől meg kell szabadítani, a szükségesektől pedig joggal várnánk el, hogy segítségükkel kiegyensúlyozott, biztonságos gazdálkodást folytassunk. Ezért az adósságokat sorrendbe állítjuk tekintettel azok szanálási szükségességének fokozására. Az kerül legelőre, amelytől a leghamarább kell megszabadulni, hogy így könnyíthessen a gazdálkodás menetén.

Miután sorba állítottuk az adósságokat, megvizsgáljuk, hogy azokat milyen sebességgel és milyen gazdasági tényezők igénybevételével lehet jelen helyzetben rendezni, visszatéríteni. Vagyis alaposan áttanulmányozzuk azokat a költségvetési tényezőket, amelyek összefüggésbe hozhatók az adósságokkal. Itt föl fog tűnni egy fajta meggondolatlan gazdálkodás, pazarlás, dőzsölés, sikkasztás, erkölcstelenségre utaló hiányosságok, és más hasonló, bénító tényezők. Ezeket különös odafigyeléssel kell felkutatni, és lajstromba venni.

A kutatások kényege, hogy a költségvetési tervet összevetjük a könyvelt jelenvaló helyzettel, de ezen túl ellenőrizzük a könyvelés adatainak valódiságát. Ugyanis általában ezeken a területeken tűnik el a pénz, s lép fel a gazdasági hiány. Minden olyan különbözőséget felderítünk, és feltüntetünk, szembeállítunk a tervekkel, amelyek vélhetően problémát okozhatnak, vagy biztosan tudjuk, hogy okoznak.

Miután így szembesítettük ezeket a negatív gazdasági mutatókat, módját ejtjük annak, hogy megszabaduljuk tőlük. Különféle intézkedések (feljelentések, kizárások, szanálás, leépítés, elfordulás, stb.) révén elérjük, hogy ezek a mutatók vagy normális szintet érjenek el, vagy egyszerűen meg kell szabadulni tőlük. Sebészi beavatkozással ki kell vágni a rákfenét a gazdaság testéből, majd pedig be kell tölteni a helyét a helyes működés elemeivel – még akkor is, ha ezzel átmenetileg meggyengítjük az egységet. Viszont a kivágott rész – ha bennmarad – előbb-utóbb lassacskán, majd egyre gyorsabban felemészti az egészet, elpusztítja azt. Ebben a tendenciában a legkülönfélébb tisztogatási, gyógyítási módszereket lehet alkalmazni; de mindig úgy, hogy ezzel se a gazdasági egységnek, se a környezetének fölöttébb való kárt, vagy a szükségesnél nagyobb fennakadást ne okozzunk.

Megemlítenék itt három fogalmat: zavarás, akadályozás, veszélyeztetés – amelyeket a közlekedés rendészet előszeretettel ismertet és használ. Aki ismeri a KRESZ-t, az tudja, hogy mit jelentenek. Nos, a fent említett eljárás során a környezetet lehet zavarni, akadályozni, de veszélyeztetni nem célszerű, hogy ne kelljen újabb és újabb válságokkal szembenéznünk. A zavarás folyamatosságának egyensúlyba állítása jó kapcsolatok kiépítését, és magas szintű fenntartását teszi lehetővé. Az akadályozás viszont csak időleges lehet, s utána minél hamarabb segítséget kell nyújtani a helyzet normalizálása iránt, illetve szükség esetén nekünk is számolnunk kell ideiglenes akadályoztatással mások részéről. Ez természetes része a folyamatnak.

Miután feltártuk ezeket a visszaéléseket, visszásságokat, és lépéseket tettünk azok mihamarább való helyreigazítása ügyében; a belső gazdálkodást az átlagoshoz képest alaposan át kell szervezni, fel kell bolygatni. Ez a művelet a saját gazdálkodásnak akadályoztatásához vezet, de átmenetileg célszerű elviselni ezt a normalizálásig, hogy azt követően az egység már hatékonyabban és kiegyensúlyozottabban legyen képes üzemelni. Ennek a lépésnek a lényege az, hogy a kiadásokat minimalizáljuk. Megkeressük azokat a gazdasági elemeket, amelyeket átmenetileg alacsonyabb szintű kiadásokkal is fenn tudjuk tartani, vagy esetleg némelyeket időlegesen vagy véglegesen ki is iktathatunk. Csökkenthetjük, vagy ideiglenesen felfüggeszthetjük a fejlesztéseket, kereshetünk olcsóbb beszállítókat, személyi létszámot csökkenthetünk, jutalékot vagy bért takaríthatunk meg, a luxuskiadásoktól megszabadulhatunk, stb.

Miután ezt a lépést is megléptük, konkrétan rá lehet térni arra, hogy az adósságállománytól a fent vázolt sorrendben megszabadítsuk a kezelés alá vett egységet. Egyiket a másik után a lehető leggyorsabb módon vissza kell téríteni úgy, hogy közben az egység – ha jövedelmet termelni nem is tud –, de a létezését ne veszélyeztessük. A végére természetesen maradhatnak olyan adósságok, vagy egy alapadósság (esetleg maga az alapító adósság), amelynek kitermelése már semmilyen problémát nem jelent a kiegyensúlyozott gazdálkodás szempontjából. Ezt meg lehet tartani, s szisztematikusan az eredeti visszatérítési szerződésnek megfelelően (vagy azt a hitelezővel közösen módosítva) lehet a visszatérítést eszközölni.

Miután a fent említett szükséges lépéseket megcselekedtük – még ha nem is fejtették ki azonnal jótékony hatásukat –, fel kell építeni azt a tervet, amelynek során a további gazdálkodást folytatni lehet. Ebben a tervben el kell helyezni mindazokat az elemeket, amelyek egy átlagos ’c’-ügynöki felépítési és üzemelési tervében szerepel. Legfeljebb a felépítési rész már rövidebb, hisz ott inkább jószerivel csak számba kell venni azokat az eszközöket és működési elemeket, amelyek a további működéshez már rendelkezésre állnak, illetve fel kell sorolni a megvalósítás sorrendjében azokat a kiegészítéseket, amelyek még szükségessé válnak. Ezeket elsősorban természetesen már a stabilizálás, illetve később a fejleszthetőség jegyében.

Miután ezeket a terveket elkészítettük, hozzá lehet fogni annak rendszerezett végrehajtásához. Már eddig is végeztük a dolgunkat úgy helyreigazítás, mint az üzemelés érdekében, így ez a tervszerű tevékenység most már ennek szerves folytatása. A tevékenységünket most már hozzá kell igazítani a tervekhez, így a továbbiakban jól kiszámítható módon biztonságosan lehet folytatni a munkát, s lehet tettlegesen is kiemelni a gazdasági egységet abból a csapdából, amibe a tudatlanság, a gondatlanság, vagy épp az erkölcstelenség taszította.

Ahogy fogynak az adósságok, felszámolásra kerülnek a hiányok és a megbújt rések, úgy van mód folyamatosan újra normalizálni a költségvetés szerkezetét. S az összes, vagy legtöbb negatív hatás felszámolása után egy olyan költségvetési szerkezet tervét kell felépíteni, (maga a terv már rugalmasan elkészült az előző lépésekben), és végrehajtani, ami végre már a korábbi táblázat idevonatkozó adataihoz közelít, illetve méltó módon szolgálja a Virág-rendszer gazdálkodási szerkezetét, megfelelő nyereséget produkál.

Végre elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már a kezelt egység meggyógyult, ám még tapasztalatokat kell gyűjteni a normalizálás folyamatáról; ellenőrizni kell annak hatékonyságát; és biztosítani kell ez által annak folyamatos stabilizálását. Erre a stabil felépítményre lehet alapozni a jövőben a további fejleszthetőséget. Ahhoz, hogy a folyamatból érdemlegesen épüljünk, szükséges, hogy az egészről részletes jegyzőkönyv készüljön, s lehetőség szerint – elsősorban ’c’-ügynöknek, de másoknak is – oktassuk a folyamatot. További hasonló irányú tevékenységeinket, illetve azok tapasztalatait egymással összevetjük, s ez a folyamatos összevetés fogja alapját képezni a későbbi válságkezelési tanulmányainknak, és ilyen irányú rehabilitációs intézkedéseinknek. Ne felejtsük el, hogy valójában az egész föld gazdasági szerkezete válságban van.

Társadalmi kezelés

A társadalom valójában nem más, mint az ideológia és a gazdaság harmonikus együttműködésének eredménye. A gazdaság az ideológia látható működése. Így ebből következik, hogy ha a társadalom válságba kerül, akkor vagy az ideológiával van baj; vagy annak megnyilvánulásával, vagy a kettő összehangolásával – esetleg ezek közül többel is. Mivel korábban az ideológiai problémákat és a gazdasági válság okozásának gyökereit már alaposan szemügyre vettük, így most a harmadik típusú gond kerül előtérbe. Tehát az elkövetkező vizsgálódásokat ennek fényében célszerű figyelni.

A gazdasági megnyilvánulás és az azt előidéző elméleti elemek nem mindig vannak egymással összhangban. Lehet valakinek sok tudása valamilyen területről, mégis egy másik, kevésbé ismert területen próbál meg felépíteni, működtetni valamit. A tudása és a vágya nincs összhangban egymással, nem harmonizálnak. Nem arról gyűjtött tudást, amire vágyott, így sem a vágyait nem tudja helyénvaló módon megvalósítani, sem a tudását nem tudja felhasználni az élete vezetésére. Ugye, mennyire érdekes! Hallottuk már, hogy a diák azt mondja: Minek tanuljak meg integrálni, amikor színész akarok lenni; vagy minek nekem a Petőfi, mikor csak birkózni szeretnék. De hát az általános műveltség megszerzése nem csak joga, hanem kötelessége is sok állam gyermekének. Ez a szabály (Nyilván rossz szabály!)

A fenti fejtegetésből következik, hogy sok ember gyakorlatilag csak lézeng az életben a tudása és a vágyai, céljai közt. Még igazából elképzelései, tervei sincsenek arról, hogyan fogja megvalósítani azt, amiről már gyerekkora óta álmodozik. Idővel akár le is mond róla, vagy egy egész életen át félrevezeti magát, vagy engedi, hogy félrevezessék a körülményei. Ezt úgy oldja meg, hogy megpróbál szerepet vállalni úgy az ideológia, mint a gazdaság, vagy a társadalom, esetleg mindhárom területén. Mindhárom téren okos akar lenni, de egyiken sem képes igazán alkotni semmit. Ahhoz, hogy meglássuk, melyik az ő igazi területe, szét kell válogatni a három dolgot benne, s amelyikhez leginkább vonzódik, abban célszerű őt továbbfejleszteni.

Miután a szerkezeten belül szétválogattuk a funkciókat, láthatóvá válik, hogy ki milyen vágyát igyekszik követni, s ahhoz milyen affinitással áll hozzá, illetve, hogy ez milyen hatással van az illető rehabilitálandó rendre.

Ezek után felkutatjuk azokat az alapelveket, és vezérlő kapcsolatszabályozási elemeket, amelyek lehetővé teszik egy egységes rend, egy társadalom működését, az egész egységre összetartó erőt gyakorolva; és a legnagyobb társadalomnak, az Isten teremtésművének magát alávetve, annak szerves részét képezve. Itt most nem térek ki túlzott részletességgel ezekre az alapelvekre, hiszen az Oiolosselôte részben erről szól, illetve a továbbiakban ennek alapját, a családot közelebbről is szemügyre vesszük.

Miután sikerült ezeket az alapelveket a szent könyvek segítségével alaposan áttanulmányozni; hozzá lehet látni ezeknek a szembeállítását azok negatív megfelelőjükkel, s ezeket a negatív viselkedési mintákat sorba kell gyűjteni az illető társadalom elemeiből. Ez teszi majd lehetővé, hogy pontosan lássuk, hol is válik szükségessé a rehabilitációs folyamat.

És most eljutottunk ahhoz az alaphoz, amely valójában a társadalmat felépíti. A társadalom alapja a család. Jelen világunkban azt látjuk, hogy éppen a család a legelhanyagoltabb és leginkább anyagiakra degradált terület – csoda-e hát, hogy a föld összes társadalma gyakorlatilag válságban van. Ez azért van, mert az azokat felépítő elemek, a családok világszerte összeomlottak. Már csak nyomokban fedezhetünk fel igazi családokat. Pedig a szent iratokból jól láthatjuk, hogy miként épülnek fel azok a családok, melyek képesek erős és tartós társadalmakat fenntartani. Itt megemlítenék néhány olyan alapelvet, amelyek ennek jó megértéséhez szükségesek.

Az asszony feje a féri, a férfi feje a Krisztus, Krisztus feje, pedig az Isten, a gyermekek feje a szülők. Ez ennyire egyszerű. Ráadásul nem véletlen van így. Az Isten az embert – a férfiembert – képezte ki arra, hogy megértve az Ő akaratát, cselekedje azt (gyakoroljon bölcs uralmat a teremtésmű elemei fölött – és itt a bölcs szón van a hangsúly), beleértve ebbe a családját is. Kettejük közé, a jobb megértés érdekében, és az ember tökéletlenné válása miatt egy közvetítőt (prófétát, papot, megváltót) helyezett el, hogy minden, ami a világban történik, ő általa történjék. Majd a férj uralma alá helyezte a feleséget, akit saját testéből, de neki segítőtársul (és nem ellenkezőül), alkotott. A gyermekeket, pedig a két szülő fennhatósága alá helyezte, hogy így biztonságosan fejlődjenek, s megtanulják mindazt, amit felnövekedvén majd tenniük kell a teremtmények fölötti bölcs uralom terén. Természetesen mindegyikőjüknek más-más részfeladat jut – függetlenül attól, hogy mennyien lesznek – egészen addig, míg be nem töltik a földet.

Másik, családon belül jól alkalmazható alapelv, hogy: tegyétek másokkal azt, amit szeretnétek, hogy mások veletek tegyenek. Mivel a család tagjai alapvetően emberekből állnak, mindnek vannak gondolatai, álmai, érzései és vágyai. Mind igyekszik idővel célokat kitűzni maga elé (más kérdés, persze, hogy ezt összhangba hozza-e a családfő, illetve rajta keresztül az Isten akaratával, vagy sem), amelyeket természetes módon szeretne megvalósítani. Ezért ezekről rendszeresen beszélgetni kell minden lehetséges módon, és számításba kell őket venni a családi tervezések során. A gyermekek gyenge lelkének megismerése és célirányos, helyes nevelése az egyik legtöbb figyelmet igényli, de a legnagyobb boldogság forrása is. A gyermekeket a szülőknek nem a saját képükre, hanem Isten képére kell nevelni. Ez azt jelenti, hogy Isten a természet fölötti bölcs uralom terén, számtalan módon igyekszik kiképezni és felhasználni gyermekit: az embert. Tehát a szülőknek figyelembe kell venniük azt, hogy gyermekük e sokrétű munkán belül melyikhez vonzódik leginkább, és ezen a téren kell őt ellátni általános és célirányos ismeretekkel, s kell számukra lehetőséget biztosítani a gyakorlásra annak érdekében, hogy felnövekedvén egyre magabiztosabban, pontosabban végezhesse az Isten által (és nem a szülő által!) neki szánt munkát. Családtagjainkat tehát nem a saját céljainkra használjuk, hanem összehangoljuk vágyainkat, és egy közös célt tűzünk ki a család számára, amelyben mindenki a saját részfeladatával hozzájárul a család munkájához, a saját álmainak, vágyainak megvalósításához – vagyis Isten akaratához.

A nagycsaládi, rokoni kapcsolatok igen fontosak a közösen szerzett ismeretek, a közösen épített álmok ápolásában; és minél erősebbek ezek a kapcsolatok, annál erősebb lesz tőle a társadalom is, melynek részét képezi.

Ősz hajban van a bölcsesség. Az öregember előtt kelj fel! Ezek az alapelvek arra utalnak, hogy az ember ifjúkorában még elsősorban a fizikai erejével járul hozzá a család, a közösség ellátásához, és Isten által kijelölt munkájuk végzéséhez. Azonban az idő előrehaladtával ez a fizikai erő egyre fogy; viszont egyre nő a tudás, illetve az élettapasztalat. Ezeknek birtoklása lényegesen értékesebb, mint a múlandó fizikai erő. A tudás és tapasztalat ugyanis átadható a következő generációnak, sőt, mint a tudomány mai állása is kimutatja (ha nem is pontosan így hiszi), hogy ez a felhalmozott ismeret és tapasztalat valójában a reinkarnatív fejlődés során beépül az agy legősibb részébe, az agytörzsbe, s itt érzelmeket, indulatokat indukál, sőt ugyanez határozza meg későbbi életeink irányát, az abban folytatott kutatásokat és érdeklődési területeket, cselekvési készséget. Ennek működését mutatja meg majdan a szív, ami ily módon látszólag az érzelmek tárháza lesz – mint hogy a valóságban az is. Tehát minél idősebb valaki (természetesen, csak ha már az Istenhez visszavezető útra lépett), annál több tapasztalattal rendelkezik, s annál inkább képes arra, hogy ezt mások hasznára fordítsa. Ezért fordulhat elő, hogy egy-egy fiatal, vagy akár gyermek is olyan bölcsességgel és felvilágosult gondolkodással rendelkezik, hogy azon még a sok időt élt emberek is csak elcsodálkozni képesek. Vagyis azokat az ismeretek igyekszenek újra átismételve megszerezni, melyek felhasználásában már az érzelmeik és értelmük az agytörzsben korábban kifejlődött. Ez a zsenialitás magyarázata is.

Neveld gyermekedet Isten útmutatása szerint szigorral, a fegyelmezés pálcája ne legyen messze a kezedtől; de soha ne engedd, hogy kétségbe essen! Elég összetettnek tűnő alapelv, de jól látható benne az az egyensúly, amely ahhoz szükséges, hogy a gyermek (akinek szívéhez köttetett a bolondság), képessé váljon arra, hogy idővel úgy hozzon döntéseket az életében, hogy annak következményeivel már a döntéshozatal idején elméletben, tisztában legyen. Másfelől viszont képes legyen önállóan szembenézni azokkal a következményekkel, még ha azok a számára nem is mindig tűnnek kedvezőknek. S végeredményben e döntések sorozatának meghozatala, s a cselekedek, képessé tegyék őt olyan irányba haladni, hogy Isten terveiben kétséget kizáróan egy bizonyos területen való tettekre sarkallják – függetlenül attól, hogy mi szülők ismerjük-e egyáltalán azt a területet. Jó emberismeret kifejlesztésével, megfelelő házastársi támogatással, helyes lelkiismeret kimunkálásával, és sok-sok szeretet tudatos kimutatásával erre módot talál, és maradéktalanul teljesítheti szülői kötelezettségét. Ezért célszerű csak akkor gyermeket nemzeni, amikor már tisztában vagyunk ezirányú kötelezettségeinkkel, és elég éretteknek érezzük magunkat arra, hogy mindezt megtegyük, sőt azt is tapasztaljuk, hogy ehhez megfelelő házastársra leltünk, és más rokontól (főleg idősektől) szellemi támogatást kaphatunk. Minden gyermek más-más életútra születik, így mindegyiket külön-külön kell erre ránevelnünk. Ezért nem jó, ha több gyermeket nemzünk, mint amennyit biztonságosan és kielégítő szeretettel a saját útjára indíthatunk, és ott bölcsen támogathatunk. A kő maga mutatja meg, hogy mivé akar válni a művész vésője alatt.

Ezek az alapelvek (és még sok más is) természetesen nem csak a fent vázolt területekre vonatkoznak. A családon belül még ugyancsak kapcsolatuk van ezeknek a viselkedési szabályoknak a házastársak egymás közti viszonyában; érzelmeikben és szexualitásukban egyaránt (ami mellesleg a kettőjük közötti kommunikáció legmagasabb és leggyönyörűbb módja); szülők és gyermekek között; az alapcsalád és a rokonok között; illetve a család és más családok, kívülállók, a társadalom egyéb tagjai között.

Fölvethetjük a kérdést, hogy miként látjuk a családokat gyengéknek, és a társadalom felépítésére alkalmatlanoknak, mikor az egyének és a magukat családi elrendezésben képzelők azt gondolják, hogy az, ahogy ők élnek, teljesen természetes és helyénvaló; hisz maga a társadalom elfogadja és támogatja azt. Ezek az emberek természetesen csak az érem egyik oldalát ismerik, úgy gondolják, hogy ha van is másik oldala, ahhoz nekik már semmi közük: ők itt élnek és nem ott. Mintha ezek a szavak, amelyeket ide írok, azt mondanák, hogy bennünket az író ide teremtett; így bennünket egyáltalán nem érdekel az, hogyha más könyvekben is felismerhetővé válunk, sem az, hogy ki mondott, vagy írt le minket először. Itt vagyunk, és ebben az esszében, vagy könyvben kell a legméltóbb helyünket elfoglalnunk. Eszükbe sem jut, hogy ugyanezek a szavak valaha világokat teremtettek azok kigondolóinak a fejében, s most is épp ezt teszik. Ehhez persze e szavaknak együtt kellene működniük egymással, és az őket kigondolóval egyaránt. A könyvön belül egy-egy szó, vagy mondat önmagában mit sem ér az író számára. Önmagában még a könyv (e szavak társadalma) sem ér semmit, csak az egész teremtéssel együtt. Ezeknek a szerteágazó kapcsolatoknak a megalapozásához a legjobb iskola a család – de természetesen, csak, ha a társadalmat szolgálja; a társadalom az emberiséget; az pedig a teremtés egészét (az Egész viszont Istent!).

Így a mi dolgunk tükröt tartani a család elé, s megláttatni benne azokat a gondolkodásbeli és tettekben megnyilvánuló negatív elemeket, melyek feltétlen kiküszöbölést igényelnek annak érdekében, hogy úgy a társadalomban, mint az egész teremtés szemében valós értéket tudjanak felmutatni. Hiába mondja egy singli-család egyetlen tagja, hogy neki ez így megfelelő, ha ezzel sem a társadalmat, sem Isten földre vonatkozó szándékát nem támogatja; sőt gyöngíti, támadja azt. Tehát nézzük most át azokat a romboló elemeket, melyek a mai család-ideológiában előfordulnak. Az előbb említett singlik a legrombolóbbak. Kivonják magukat úgy a szülők, mint a potenciális férj hatalma alól, pedig ő egy férfiből alkotott segítő lenne. Így vezetés nélkül a saját vágyait követi, ami még egy igazi családon belül is sok probléma forrása lehet – ahol ezt tudatosan kordában tartják, és igyekeznek egyensúlyba hozni a család érdekével –, hát még úgy, hogy rakoncátlanul teszi ezt. Ugyanis nem csak, hogy létével nem támogat egyetlen családot, egyetlen férfit sem, de mivel egyébként rendszeresen épít föl – majd rúg föl – kapcsolatokat idegen férfiakkal (gyakran családfőkkel), így azokat is szisztematikusan rombolja, gyengíti. Sok esetben még gyermeket is szül ezekből a kapcsolatokból (amit felrúgott), s így lehetetlenné válik, hogy e gyermeket isteni útmutatás alapján nevelje, s megtalálja, dédelgesse számára azt az életutat, amelyet az ő Istene maghatározott számára. Csupán helytelen és gonosz utakkal szembesíti, s nincs az életében semmilyen biztos pont, amely megvédené, oktatná, vezetné ezek leküzdése érdekében. Túlnyomó részt – ha lány: vagy prostituált lesz, vagy maga is szingli; ha férfi: akkor pedig vagy bűnöző, vagy értelmetlen karrierista. Gyenge minőségű rokoni kapcsolatai sem segítik abban, hogy megtalálja akár a saját, akár gyermeke helyét a társadalomban.

A legtöbb társadalom családjai úgy vélik, hogy a család nő tagjai alacsonyabb rendűek, értéktelenebbek, mint a férfiak. Ez nyilván a főségi elrendezés helytelen értelmezéséből, és a család fölötti, bölcsességet nélkülöző uralom gyakorlása miatt van így. A nő társ, és életünk másik fele: számunkra épp oly fontos (sőt fontosabb), mint magunk. Nélkülük nem sokra vinnénk az életben. Csupán vágyakoznánk; és kóvályognánk vágyaink és tetteink között. A következmény pedig erkölcstelenség, céltalanság, ostobaság, hatalomvágy, és merev elutasítás a jóval szemben. Nem kell a jó – akkor nesze, itt a rossz!

A tudatlanság és az érdektelenség egyik következménye a szexuális perverzitás és erkölcstelenség. Mivel sem Istentől, sem egymástól (a házastársak) nem kívánnak tanulni, elég silány elképzelés alakul ki úgy a szexuális gyönyör eredetéről, mint okáról, anatómiai, lelki okozásáról. Kevesen képesek arra, hogy a szexet valódi erotikus érzelmekkel kössék össze: az agytörzsből kezd lemorzsolódni ez a tudás és tapasztalat, amit pedig az ősidők folyamán oly mélyen magunkba ültettünk az Isten jósága révén. Nagyon mélyreható kutatásokat kell végeznünk ahhoz, hogy ezt a kapcsolatot megértsük. Szinte már csak biokémiai szinten vagyunk képesek megérteni ezt a kapcsolatot (úgy is már csak egyre kevesebben). Pedig mikor még tündérek voltunk, materiálisan szinte meg sem érintették egymást a szerelmesek, s mégis képesek voltak egymásnak olyan határtalan erotikus érzelmeket és gyönyört (orgazmust) átadni (okozni) – sok-sok érzelmi információval együtt, amely évmilliókra képes volt összekötni őket, s együtt szolgálni Teremtőjüket azon a területen, amelyet számukra kijelölt. Tehát látnivaló, hogy a családra vonatkozó gondolkodásmódunk roppant hibás, van rajta mit helyreigazítani. Erről a témáról – mivel igen fontos és alapjelentőségű – további tanulmányaimmal összhangban szélesebb terjedelmű könyvet fogok megjelentetni az ezirányú helyes oktatás érdekében, és lehetőséget nyújtok az abból tanulók számára, hogy közreműködésükkel egyre pontosabb és pontosabb instrukciókat láttassanak a napvilággal.

Egy-egy válságos családon való segítés alkalmával tehát alapos kutatásokat lehet végezni a család felépítését, működését, rendeltetését és kapcsolatait, teremtésben elfoglalt helyét illetően. Ezeket a kutatási eredményeket rendszeresen össze kell vetni a jelen helyzettel, hogy ezek után helyes irányba orvosolhatók legyenek a problémák.

Az alapelvek, és a család jelen helyzetének szembeállítása révén fel lehet építeni azt a szerkezetet, amelynek segítségével rá lehet mutatni a családban előforduló hibákra. Ezek szétválogatása teszi lehetővé, hogy a hibákat súlyosságuk és megoldhatóságuk tekintetében sorba állítsuk, s megszervezzük azok kijavításának tendenciáját. Minél több esetben végezzük el ezt a folyamatot, annál több tapasztalatra fogunk szert tenni e téren, s így annál könnyebben, biztonságosabban fogjuk a későbbiekben végrehajtani ezt a lépést, segítve ezzel a helyreigazító hadművelet hatékonyságát.

Az előbbi lépés két különböző tevékenységre osztja a munkánkat. Egyrészt a felismert erényeket tudatosítani kell az illető családok tagjaiban, hogy biztosak legyenek abban, mire építhető az erejük, az összetartó képességük. Oktatással, gyakorlással ez a tudatosítás erősíthető. Másfelől viszont a felmerült hibákat (ebből van általában több) szisztematikusan ki kell küszöbölni, s helyettük bizonyos erényeket kell tudni beépíteni azok ellenkezőjéből. Ez a folyamat is oktatással kezdődik. Majd miután már elméletben eléggé rögzült a helytelenség romboló hatásának volta, s a kiigazítás módja, illetve az a tulajdonság, amit a helyére kell beépíteni, akkor azt a gyakorlatban is el kell kezdeni megvalósítani. Ez a folyamat már sokkal nehezebb, sokkal több erőfeszítést igénylő feladat. Miért? Azért, mert amíg a megtanult tevékenység nem épül be az érzelemvilágba, a tetteket indító tárházba, addig gyakorlatilag idegen dologként fogja a szív azokat érzékelni. Csak amikor már egyre-másra érzékelhetővé válik azok pozitív hatása – fogja azt a szív megkedvelni, elfogadni, s így válik csak egy idő után (egyfajta érzelmi dimenzóugrás révén) olyan elfogadott viselkedési mintává, amit az egyén adott helyzetben szinte automatikusan választ, és követ a régit elvetendő. Megfelelő ismerettel és gyakorlattal az Agykontrol idevonatkozó módszereit is hatékonyan fel lehet használni. Idővel már a régi rossz beidegződés válik idegenné. Addig azonban az újat még nem lelkiismeretből, hanem elvi alapon tudja csak alkalmazni: mintegy az elme meg kell, hogy erőszakolja a szívet és a testet annak elfogadására és helyes alkalmazására. A folyamat egy perc alatt megtanulható, de a beidegződéshez és alkalmazásának módozataihoz erőfeszítés és idő kell.

Természetesen ez a folyamat csak akkor működik, ha az illető egyénisége mentális beállítottsága, ez irányú eltökéltsége alkalmassá teszi őt erre. Ellenkező esetben ez a ráerőszakolás valóban erőszak marad, s így a rossz hajlam erősebben fog küzdeni ellene, mint ahogy azt értelmes módon le lehetne győzni. Vagyis hiába tanulja meg valaki, hogy egy hibát hogyan kell legyőzni, s helyette hogyan kell egy másfajta erényt beépíteni, ha valójában a korábban már konokságra és mély rosszindulatra generálva, eleve lehetetlenné teszi annak megvalósulását – főleg, ha az egyébkén megátalkodott útján már a lelke mélyén pontos céllal, vagy tervvel rendelkezik, s lelkiismerete ennek megvalósítására van programozva. Mi csak azt taníthatjuk meg a jóra, akiről az Isten már korábban eldöntötte, hogy megtegyük ezt, s ennek okán juttatja a kezünkbe. A többit próba okán állítja sorainkba, hogy általuk szűrjön meg bennünket. Így megfigyelhetővé válik az, hogy némelyek hiába kapnak meg minden lehető segítséget ahhoz, hogy a vérükké válhasson a jó; mégsem érnek el eredményt. Megfigyelhető, hogy az ilyenek idővel valójában mélyebbre süllyednek, mint amilyen mélyen voltak. Kitűnően szembe lehet állítani a példájukat a helyesen törekvők előmenetelének jó következményeivel. Mód nyílik rá ezáltal, hogy a helyes törekvéseket, azok eredményét jutalmazzuk; míg ellenben a velük szembehelyezkedők életútját szankciókkal sújtsuk. A kettő közötti különbség abban fog megmutatkozni, hogy helyes irányú vágyaikat (vagyis egyáltalán a vágyaikat) hagyjuk kibontakozni abban a közösségben, amelyhez tartozik. A jó előmenetelt más szakmai haladásukkal együtt felelősséggel, s az ezzel együtt járó jogokkal, kiváltságokkal lehet jutalmazni, míg az ellenlábasokat úgy szankcionálhatjuk, hogy a szervezetünkben esedékes előmenetelük elé gátat állítunk, sőt lehetőséget biztosítunk számukra ahhoz, hogy negatív vágyaikat tőlünk függetlenül megvalósíthassák, s így lépésről lépésre eltávolodjanak tőlünk. Mi nem bántjuk őket – valójában az Isten sem --, ők bántják saját magukat azzal, hogy a saját vélt világukban érzik jól magukat, s ott kívánnak eredményeket felmutatni, nevet szerezni maguknak. A mi világunkat valójában meg sem ismerték, csupán úgy gondolták, hogy céljaikat közöttünk megvalósíthatják. De ők gyenge vírusok ehhez. Idővel más gazdatesteket kell keresniük maguknak vírustestük kifejlesztéséhez – ha találnak ilyet. De találnak, sajnos: a pokolba menők között. Ők elég tudatlanok és büszkék ahhoz, hogy bedőljenek. Idővel tehát az előrejutást fel nem mutatók maguk fognak lemorzsolódni az Isten Királyságának földi megfelelni akarásától.

Az előbb kielemzett tendenciák most már alkalmassá teszik a résztvevőket (oktatókat és gyakornokokat egyaránt) arra, hogy elkezdjenek olyan erős, vagy egyre erősödő családokat felépíteni, amelyek érdemben képesek részt venni a munkánkban, s hatékony eredményeket képesek abban felmutatni. Ilyen erős családok lesznek alkalmasak arra, hogy erős szervezeti egységeket, társadalmakat hozzanak létre szerte a földön, és a teremtés más területein.

Miután így megértettük a helyes irányelvek, az isteni gondolkodás társadalomra és a családra kifejtett hatását és annak jelentőségét, kezdetét veszi egy szélesebb körű társadalmi célú átalakítás. Elkezdődhet egy olyan folyamat, amikor egy meglévő társadalmon belül kisebb csoportokban olyan irányelvek követése válik általánossá, amely az egész meglévő társadalomra pozitív hatással lesz, megerősíti az azokban lévő, egységes irányban gondolkodó családokat, míg a süllyedőket – vágyuknak megfelelően – süllyedni segíti. Így szelektálódik a társadalmon belül az összetartó erő és a bomlasztó hatás. Így különül el egymástól a helyes út és a könnyű út. Így válik nyilvánvalóvá, hogy a társadalomban ki a helyesen cselekvő és ki a bűnös. Nem kell azt bíróságnak kimondania, vagy más hatóságnak bizonyítania. A szétváló következményekből magától is kitűnik. Végre érvényét veszti a modern Római Jog, melynek egyik alaptétele, hogy bűnös az, akit a bíróság bűnösnek mond. Ennek hamis volta végre igazolást nyer mindazok szemében, akik megismerték az egyenes utat, s járnak azon. Számukra már nincs szükség arra, hogy emberi bíróság mutasson rá a pokol felé vezető útra. Tanúskodik róla az élete, s az, amivé önvalója válik.

Ezeket az elveket saját szervezetünkön belül már alkalmazzuk, s így alakítunk ki, önálló társadalmakat, melyek idővel vagy hozzákapcsolódnak a meglévőkhöz, vagy végleg elszakadnak attól – attól függően, hogy az eredeti milyen irányban fejlődik tovább. Az újonnan kialakuló, egyenes úton járó társadalom-csírák, vagy sejtek egymással összekapcsolódva képessé válnak arra, hogy vagy önálló társadalmat alkossanak, vagy átvegyék a meglévő szerepét, s mint éltető vírus oltódjanak bele, átvegyék azok irányítását, átszervezzék azokat az isteni útmutatások alapján (melyeket fentebb elemeztem). Teszik ezt egészen addig, míg végül az összes egyetemes vitakérdést mindenki előtt világosan tisztázzuk, s ennek alapján mindenki (egyén, család, vagy társadalom) maga dönt arról, hogy milyen életet kíván élni, s kinek a vezetését kívánja követni. Természetesen döntésük következményét is épp oly bátorsággal kell majd elviselniük, mint ahogy a döntést hozták.

Természetesen a későbbiekben mindenkinek meg lesz a módja arra, hogy ismereteivel és egyéniségével, jellemével, összhangban döntést hozzon. Az eddigiek alapján látnivaló, hogy felépül az az Erő, amely képes lesz az ő döntéseiket megvalósítani. Így egy ősi társadalmi szerkezet fog felépülni, melyben ugyan mindenki helyet foglal, de az ezért ténykedők elöljárói hatalommal, (bölcs uralmi erővel) fognak rendelkezni azok felett, akik gátolni igyekeztek azt, vagy egy-egy saját világ felépítésének reményében elvetették emezt, elfordultak tőle. Az utóbbiak világa alá lesz rendelve az isteni világnak, s öntudatlanul fogják szolgálni azt. Ott módjukban lesz szakadatlanul azon dolgozni véget nem érő ideig, hogy saját egyedi vágyaik elérésén fáradozzanak, s ne gátolja őket soha többé az isteni rend. Az isteni rend ennek ellenére tökéletesen föl fog épülni, amelynek felső termeiben foglalnak helyet majd azok, akik az isteni terv megvalósításában tudatosan ténykedtek, mindenki a maga jelleme, hatalma, ereje, vonzalma alapján. Ők sorrendben a szellemi vezetők; a kapcsolatok összeállításáért és fenntartásáért felelős vezetők; a szükségletek kielégítéséért felelős vezetők; illetve a megvalósítást (a tudatlanokat és öntudatlanokat is felhasználó) bölcs vezetők rétegeiből tevődik össze. Röviden: papok, királyok, termelésirányítók és dolgozók.

Ez a társadalmi szerkezet már ősidők óta létezik, így tetteink következményeképpen ebbe soroltatunk be magunk is, miután szívünkben végleges döntést hoztunk, s tetteink elegendő bizonyítékkal szolgálnak döntésünk valódiságát illetően. Ma azonban még bőven van körülöttünk szolga, rabszolga és rab, attól függően, hogy szívünk milyen kötelékben, kapcsolatban áll a Valósággal (tudatlanság, jóság, kéj).